Munkakutyák

2021.03.10. 13:00

Élethosszig tanuló ebek

Teljes értékű, hasznos munkatársai a miskolci rendészeknek a szolgálatteljesítő kutyák.

Detzky Anna

Fotó: Olvasónktól

Négy rendészkutya – Deli, Dred, Darázs és King – őrködik a miskolci rendészek testi épsége felett, és segíti a járőröző munkát. A kiképzésüket már kölyökkorukban megkezdték a Spider Mentőcsoportnál, miután hónapok múlva sikeres vizsgát tettek.

– A szolgálati kutyák alapvetően a járőrszolgálatot erősítik, és a puszta jelenlétük is komoly visszatartó erővel bír. Természetesen a kutyavezetőjük testi épségét is óvják, védik, illetve az ellene intézett támadások elhárításában vesznek részt – mondta Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója. – Azonban nálunk a rendőrséggel ellentétben elfogás végrehajtására vagy kényszerítő eszközként nem vethetők be. Nyomkövetésre és szag­azonosításra, kábítószer- és halottkeresésre szintén nem képezik ki őket. Ahová tehetjük, magunkkal visszük őket. Legutóbb is velünk tartottak az Újgyőri főtérre szolgálatteljesítésünk során.

A szolgálatteljesítő kutyák és vezetőik kiválasztása is körültekintően történt.

– Testfelépítése és jelleme alapján a németjuhász és más rokonfajták a legalkalmasabbak a rendészeti szolgálatra. Munkaidejük tekintetében igazodnak a kutyavezetőjük hivatali munkaóráinak beosztásához. A kutyavezetőket önkéntes jelentkezők közül választottuk ki, de ha valaki fél a kutyától, az alkalmatlan erre a típusú munkára. Éppen ezért előnyben részesítettük azokat, akiknek már volt valamilyen kutyás tapasztalatuk. Tehát vagy a saját kutyával rendelkezők, vagy olyanok jöttek szóba, akik korábban már részt vettek valamilyen járőrkutyás feladat végrehajtásában – számolt be az igazgató.

Fegyvernek minősül

A rendészkutyák kiképzését Miskolcon kizárólag a Spider Mentőcsoport végzi. Kurzusaik és vizsgáik során az életből vett szituációkat szimulálják. Dred és Deli 2018-ban három sportkutyával közösen tette le vizsgáját a mentőcsoport kiképzőpályáján, és korábban már próbaszolgálatokon is részt vettek. Darázs és King két évvel később vizsgázott.

A megmérettetés után jogosítványhoz hasonló igazolást kapnak arról, hogy hivatalosan is szolgálatot teljesíthetnek. Ez azért fontos, mert ezeknek a kutyáknak a bevetése fegyverhasználatnak minősül. Kiképzésük után a rendészkutyák maguktól soha, mindig csak kutyavezetőik parancsára lendülhetnek akcióba. Nagyon nyugodtan kell viselkedniük a mindennapi élet helyzetei során, például tömegben vagy közlekedési eszközön is – tudtuk meg a Spider Mentőcsoport egy szakmai videójából.

A négy rendészkutyus ma is a Spider tulajdonát képezi.

– Az állatok igénybevételével kapcsolatban megállapodást kötöttünk a mentőcsoporttal. A rendészeten szolgálatot teljesítő kutyák kiképzésére nem létezik központi szabályozás. Semmi nem írja elő, hogy milyen gyakran kell a vizsgákat elvégezni és megismételni. A törvény annyit határoz meg, hogy vizsgázott és kiképzett kutya teljesíthet szolgálatot. Folyamatos az ebek szinten tartó és fejlesztő képzése, és velük együtt a kutyavezetőik is számot adnak tudásukról. Egyébként naponta foglalkozunk az állatokkal – mondta Vincze Csaba.

(A borítóképen: Gyakorlatozás közben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában