Helyi közélet

2021.03.02. 19:07

Egri borászati tudósok kutatják a tokaji aszú titkát

A kiváló szőlő mellett alázat, elhivatottság, szaktudás és tapasztalat, azaz hozzáadott érték is szükséges.

Szaniszló Bálint

Forrás: ÉM

Fotó: Shutterstock

Jóllehet a tokaji aszúra a borfogyasztók java úgy tekint, mint a legmagasabbra pozicionált magyar borra, azonban az aszúsodás folyamatával kapcsolatban csaknem 200 éve ugyanazok a kérdések fogalmazódnak meg. A fogyasztó sokféle aszúval találkozik a piacon, s bár a név kötelez, a különbségek a laikus számára is felismerhetők. A csúcs, a legmagasabb minőség eléréséhez – a kiváló szőlő mellett – a többi között alázat, elhivatottság, szaktudás és tapasztalat, azaz hozzáadott érték is szükséges, ám az aszúsodás folyamatának egzakt leírása nem állt rendelkezésre.

Amit a bogyóhéj mutat

Egyebek mellett e cél vezette az Eszterházy Károly Egyetem kutatóit, akik a közelmúltban fontos eredményeket publikáltak a botritizálódás folyamatának vizsgálatáról – tudtuk meg Váczy Kálmán Zoltántól, a kutatás szakmai vezetőjétől. A fizikai bogyóhéjvizsgálatok során a kutatók megállapították: meghatározott paraméterekkel leírható, mely az a szemmel még nem látható, de vizsgálatokkal precízen kimutatható pont, amikor az aszúsodás elindul. Az eljárás során egy erre a célra kifejlesztett műszerrel mérik, hogy milyen nyomásra van szükség a bogyóhéj átszakításához. A héj textúráját vizsgálva, sok egyéb paraméter meghatározásával együtt ugyanis pontosan azonosíthatók az aszúsodás folyamatának különböző stádiumai. Persze ez nem jelenti azt, hogy innentől kezdve mérésekkel támogatva már biztosan a legkiválóbb aszú készül a szőlőből, de ez az első lépés ahhoz, hogy meg lehessen határozni a minőségi aszúsodás elindulásának pillanatát.

A munkának elméleti és gyakorlati jelentősége is van, egyebek között az, hogy a feltárt eredmények segítenek a borászoknak – az aszúbogyók vizsgálatával – az optimális szüreti időpont megválasztásában. A kutatási eredmények több szempontból is hasznosulhatnak, meghatározott kritériumokkal kiszűrhetők lesznek a hamisítványok. A cél a lehető legmagasabb minőség előállításának támogatása, ez segít ugyanis visszahelyezni a tokaji aszút és hazánkat a borvilágtérképen őt megillető helyre.

(A borítóképen: Ilyen az aszúsodott szőlőfürt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában