Áldozatok Napja

2021.02.22. 14:00

Van segítség a bűncselekmény áldozatainak

Miskolcon három éve működik Áldozatsegítő Központ és nonstop hívható az Áldozatsegítő Vonal.

Horváth Imre

Fotó:

Európában 1990-től február 22-e az Áldozatok Napja. Mint Doszpoly Orsolya, a Miskolci Áldozatsegítő Központ vezetője mondja, sokan nem tudják, miről szól ez a nap, azt gondolják, gyertyát kell gyújtani az áldozatok emlékére. De ezen a napon nem csak az elhunyt áldozatokra emlékezünk, hanem ez a nap arról is szól, hogy felhívjuk a társadalom minden tagjának a figyelmét arra, hogy az áldozatok itt élnek közöttünk és nekik jogi, érzelmi, pénzügyi és egyéb segítségre is szükségük van.

Komplex segítségnyújtás

Miskolcon első vidéki helyszínként 2018. március 19-én nyílt meg az Áldozatsegítő Központ, de már tíz éve működik a nap 24 órájában hívható zöld szám, tehát van segítség a bűncselekmények áldozatai számára.

Hat központ nyílt eddig az országban – Budapesten, Miskolcon, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden, Kecskeméten – és 2021-ben további 4-5 központ nyitása várható az országban. A központok mindegyike majdnem ugyanúgy néz ki, hasonló színvilággal, berendezési tárgyakkal és helyiségekkel.

A Miskolci Áldozatsegítő Központban a fogadótér és egy megbeszélések megtartására is alkalmas tárgyaló mellett található például egy patrónus szoba is az érzelmi és pszichológiai segítségnyújtáshoz, gyereksarokkal, hivatali helyszínt mellőző berendezéssel. Így jobban megnyílik az áldozat a barátságos légkörben. A játékoknak szerepe van, mint meséli Doszpoly Orsolya, a plüssök és a rajztábla sokat segít a pszichológusnak a gyermekáldozat esetkezelésében, hiszen a játékokkal a gyermek eljátssza, a táblára lerajzolja, hogy mi történik, történt vele.

– Az Áldozatsegítő Központ egy hálózat része, hiszen kormányzati szándék, hogy lehetőség szerint minél hamarabb legyen központ minden megyében. Ez nem az áldozatsegítő szolgálatoknak a helyére készülő, hanem azt minőségében kiegészítő szolgáltatási ellátás. A központokban nem folyik hatósági munka, érdekérvényesítés keretében leghangsúlyosabb az érzelmi támogatás, a pszichológiai segítségnyújtás, de minden központba betérő tájékoztatást kap az áldozatsegítés rendszerében igénybe vehető támogatásról, szolgáltatásokról – avat be a részletekbe a vezető.

A központokban a pszichológiai segítségnyújtáson túl lehetőség van jogi segítség igénybevételére, valamint a problémát megismerve igyekeznek olyan szervhez irányítani magát az áldozatot, ahol az őt ért sérelemre leghamarabb gyógyírt kaphat. Nagyon sok szervezettel állnak kapcsolatban az Áldozatsegítő Központok, ezek olyan állami, civil, karitatív vagy egyházi szervezetek, amelyek segítségével komplexebbé tehetik az áldozatsegítést. Például, ha az áldozatnak valamilyen anyagi hátránya származik a bűncselekmény következtében, akkor azt az áldozatsegítő szolgálatnál hatósági ügyintézés keretében azonnali pénzügyi segélyben való támogatással orvosolni lehet. Abban az esetben, ha olyan bűncselekmény éri, melynek során például megsemmisül az otthona, akkor a karitatív szervezeteken keresztül tudnak neki szerezni ruhaneműt, bútorokat, élelmiszert, tehát teljes körű segítséget igyekeznek nyújtani számára.

Minden helyzetben

– A hatósági ügyintézés keretében rendelkezésre áll az azonnali pénzügyi segély, a jogi segítségnyújtás és a kárenyhítés. Abban az esetben, ha szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény áldozatává válik valaki, vagy hozzátartozója, lehetőség van kárenyhítés igénybevételére, amit havi járadék formájában, vagy egy összegben lehet igényelni. Ezen túlmenően kiállítják számára az áldozati státuszigazolást, így más egyéb szervnél eljárva tudja igazolni, hogy ő bűncselekmény áldozata. A hatósági ügyintézésnél elengedhetetlen, hogy rendőrségi feljelentéssel rendelkezzen, viszont az Áldozatsegítő Központ alacsony küszöbű szolgáltatásai teljesen ingyenesen, ilyen megkötés nélkül vehetők igénybe, tehát itt akár anonim módon is segítséget kaphat az áldozat – mondja Doszpoly Orsolya.

Ha felmerül bárkiben, hogy ő áldozattá vált, vagy a látókörébe kerül olyan ember, akivel kapcsolatban úgy gondolja, hogy áldozat lehet, de bizonytalan, akkor is egészen bátran fordulhat hozzájuk, hogy tisztázzák, fennáll-e az áldozati státusz. Egy családon belül felmerülő erőszak eseténél nem biztos, hogy történik rendőrségi feljelentés a bántalmazott részéről, de érezheti, hogy ez nincs rendben, és ebben az esetben is felkeresheti őket. Leülnek, végigbeszélik a történteket, és a bántalmazott akár a pszichológus segítségét is igénybe veheti. Ha valaki menekülni kényszerül a helyzetéből, akár a gyermekeivel együtt, akkor is tud számára az Áldozatsegítő Központ segítséget nyújtani. Felveszik a kapcsolatot az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálattal, akik a családon belüli erőszak és emberkereskedelem áldozatait segítik abban, hogy védett szálláshelyre, átmeneti szálláshelyre juttatják őket. Volt olyan eset, amikor egy 22 hetes várandós kismamának segítettek abban, hogy elhagyhassa a várost, egy bántalmazó kapcsolatból menekülve. A patrónus szoba arra is lehetőséget ad, hogy a bántalmazott a biztonságos elhelyezéséig, átmenetileg nyugodt, óvó környezetben legyen.

– Az áldozatsegítő vonal február 22-én tíz éve működik, ez alatt több mint százezer hívást fogadott. A működésének a helyszíne nem nyilvános, de ez a szolgáltatás is Miskolcon található. Ez a hívásszám azt jelenti, hogy több mint százezer esetben tudtunk konkrét segítséget nyújtani, mert itt nem áll fenn az a helyzet, hogy nem érdemi hívások érkeznének, ezek száma nagyon elenyésző. Sok az érdeklődő, a rendőrségen tájékoztatást kapott áldozat, aki tudni szeretné hová kell mennie, mit kell tennie, a zöld számon érdemi tájékoztatás kaphat. Érkeznek bizonytalan hívások, hogy nem tudja, áldozat-e ő, vagy az ismeretségi körében valaki, a segítő beszélgetésben fény derül arra, hogy mi az a lépés, amit meg kell tenni, hogy a problémája rendeződjön – mondja Doszpoly Orsolya, aki a vonal szolgáltatásának is a vezetője.

Kampány és törvénymódosítás

A 2020-as év az áldozatsegítés éve volt, ennek keretében óriási kommunikációs kampány indult az Igazságügyi Minisztérium részéről. Nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy ne csak a bűncselekmény után tudjanak segítséget nyújtani, hanem tanácsokat adjanak az áldozattá válás megelőzéséhez.

Elindult a vansegitseg.hu oldal, ahol minden szükséges tájékoztatást megkaphatnak az érdeklődők. Videó podcast sorozat indult Hétköznapi történetek címmel az Áldozatsegítő Központok Facebook oldalán és YouTube csatornáján. Olyan eseteket dolgoznak fel a videók, amelyek a mindennapokban megtörténhető eseményeket dolgoznak fel, ehhez pedig neves színészeket sikerült megnyerni. Az első Hétköznapi történet a kapcsolati erőszakról szól Tenki Rékával, Babicsek Bernáttal és Xantus Barbarával, amely a nézők visszajelzései alapján feszültséggel teli, érdekes és nagyon megrázó történet is egyben.

Ezeknek a videóknak a célja a társadalom minden tagjának felhívni arra a figyelmét, hogy ezek az emberek is közöttünk élnek, mind a bántalmazók, mind a bántalmazottak. Ahogyan az is cél, hogy a néző felismerni vélje benne akár saját magát, a saját életét és a környezetét. A Hétköznapi történetek minden részét követi egy szakmai elemző beszélgetés, melyben a Budapesti Áldozatsegítő Központ vezetője, koordinátora dr. Tatár Erika az egyik szakértő és mellette mindig egy külsős szakértő is megjelenik – a kapcsolati erőszakról szóló részben például Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Az epizód után a felismerhető jelekről, a bűncselekmény kiváltó okairól, az elkerülés, a védekezés, a segítségnyújtás lehetőségeiről beszélgetnek a szakértők. Eddig három rész jelent meg, a kapcsolati erőszak mellett az iskolai bántalmazás és az unokázós csalás témakörét feldolgozva. Utóbbi történetében fel lehet fedezni a miskolci vonást is, ugyanis egy itteni eset adta az epizód alapötletét, amikor is egy taxisofőr ismerte fel a jeleket, hogy az idős hölgy unokázós csalók áldozata lehet, és ő értesítette a 112-t. Ez nem véletlen, ugyanis a sorozat egyik szakmai szakértője Doszpoly Orsolya, akinek az a feladata, hogy a dramaturgia, az elképzelés és a valóságos történet mutasson koherenciát egymással.

Az áldozatsegítés évéhez köthetően olyan jogszabályi változások is történtek, amelyek afelé mutatnak, hogy az áldozatoknak még több segítséget tudjanak nyújtani. Például törvénybe foglalt, hogy mi az az időintervallum, amin belül az azonnali pénzügyi segítségért még lehet folyamodni, hiszen ez egy krízishelyzetben adható támogatás. Eddig ennek öt naptári nap volt a határideje a bűncselekmény elkövetését követően, ez január 1-től megnövekedett nyolc napra. A szándékos személy elleni erőszakos bűncselekmény áldozatának, vagy hozzátartozójának eddig három hónap állt rendelkezésére, hogy kárenyhítésért folyamodjon, most már ez egy év, de eltörlésre került az ötéves objektív határidő is, így már az is kaphat kárenyhítést, akinek például az eltűnt hozzátartozójáról, csak mondjuk hat év múlva derül ki, hogy bűncselekmény következtében halt meg. Ebben az esetben az állam a bűncselekmény következtében lévő anyagi kár egészét vagy részét téríti meg, ilyen a temetés költsége, vagy ha maga a családfenntartó volt az áldozat és a család megélhetése veszélybe kerül, akkor is kapható anyagi támogatás. De például, ha valakit súlyosan bántalmaznak és egészségügyi ellátásra, rehabilitációra szorul, minek következtében jövedelem kiesés történik, annak pótlására is van lehetőség. Vagy például, ha a bántalmazottnak sérültek, kitörtek a fogai, akkor a fogászati költségekre is kérhet kárenyhítést. 2021-ben megközelítőleg 2,3 millió Forint a kárenyhítés maximum összege.

Felkereső áldozatsegítés

Január 1-től a jogszabályi változásokban lényeges rész az úgynevezett opt out rendszer. Eddig az volt a jellemző az áldozatsegítés rendszerében, hogy az áldozat értesült valahonnan az áldozatsegítésről és felvette a kapcsolatot velük. Most fordítottak ezen, és az áldozatok közvetlen elérésén alapuló, felkereső típusú áldozatsegítéssé vált, ami most még tesztidőszakot élve a szándékos, személy elleni bűncselekmény áldozatainak számára biztosított. Amikor a rendőrségen a jegyzőkönyvet veszik fel, akkor nyilatkoztatják a sértettet, hogy kívánja-e, hogy az áldozatsegítők felvegyék vele a kapcsolatot. Igenlő válasz esetén a rendőrségtől megkapják az áldozat elérhetőségét és ők veszik fel vele a kapcsolatot.

– A néhány hét tapasztalata, hogy nagyon jól működik, az áldozatok jó néven veszik, hogy megfogjuk a kezüket és megpróbáljuk a krízishelyzeten végigmenedzselni őket. Már most érzékelhető, hogy van erre igényük, tehát az a jogalkotói szándék, hogy kibővítsék azon áldozatok körét, akiket ezen rendszer szerint szükséges felkeresni, de ehhez elengedhetetlen a kapacitások bővítése, a további központok megnyitása. Jelenleg a Miskolci Áldozatsegítő Központhoz a felkereső típusú áldozatsegítést illetően nemcsak Borsod-Abaúj-Zemplén, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye egy része is ellátási területként tartozik – mondja Doszpoly Orsolya.

Az elmúlt három év tapasztalata szerint azt látják, hogy átlagosan hetven fő keresi fel a Miskolci Áldozatsegítő Központot havonta. Ezt személyesen, telefonon, e-mailen, vagy postai úton teszik meg.

Természetesen most a pandémia alatt hangsúlyosabb a telefonos, de nem szűnt meg a személyes felkeresés sem, végig nyitva voltak és vannak most is. A pszichológiai segítségnyújtás szerdai napokon van, de lehet igényelni a telefonos vagy akár az online pszichológiai megsegítést is, ahogyan az áldozat szeretné.

– Azt látjuk, hogy a pszichológiai megsegítést egyre többen és szívesen veszik igénybe. Míg évekkel ezelőtt inkább az elutasító magatartás volt jellemző, hárították az áldozatok, hogy nincs szükségük rá, mára ebben is történt egy jelentős szemléletbeli változás. Értik és tudják, hogy ha a lelküket éri sérülés, amivel egyedül nem tudnak megbirkózni, akkor pszichológushoz kell menni, így tud, így lehet meggyógyulni – magyarázza a vezető.

Minden bűncselekménytípus

Jelzőrendszeri tagok, ami azt jelenti, hogy minden esetben, amikor hozzátartozók közötti erőszakról, vagy kiskorú veszélyeztetéséről szereznek tudomást, akkor élnek a jelzés lehetőségével, ami azért is fontos, mert sokszor olyan esetek kerülhetnek a hatóságok látókörébe, ami egyébként nem feltétlenül lenne így, ha nem náluk jelenik meg az áldozat.

Az áldozatok életkorát tekintve minden korcsoport megjelenik. Sajnos vannak gyermekáldozatok, akár óvodás korúak is, de a fiatalkorúakon, középkorúakon keresztül egészen az időskorú áldozatokkal bezárólag minden korcsoport megfordul a központban. Nemek tekintetében inkább a nők, bár nem mondható, hogy nagy árok lenne nemek tekintetében, de a női segítségkérők száma azért magasabb.

A bűncselekménytípusok kapcsán is azt lehet elmondani, hogy mindenféle esettel volt már dolguk, segítettek emberölés, iskolai zaklatás, kapcsolati erőszak áldozatainak is, így a vezető arra bátorítja a bajba jutottakat, keressék fel a központot, mindenki számára van segítség!

Az áldozatsegítő központ

A Miskolci Áldozatsegítő Központ a Bajcsy-Zsilinszky utca 18. szám alatt található. Hétfő, kedd és csütörtöki napon 8-16, szerda 8-18, péntek 8-14 óráig lehet őket keresni személyesen. Nincs hivatali munkaidő az Áldozatsegítő Vonal tekintetében, az a hét minden napján 0-24 óráig rendelkezésre áll. A 06-80/225-225 ingyenesen hívható számon a telefonálók bármikor segítő emberi szóra lelnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában