Sárospatak

2021.02.10. 08:30

Trianonra és Rákóczira emlékeztek 2020-ban

A tavalyi nehéz évben is ért el sikereket a sárospataki reformátusok közössége.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

A koronavírus-járvány a református gyülekezetek életére is rányomta a bélyegét. Sárospatakon a helyi református közösségnek is sok templomi alkalomról le kellett mondania, és elmaradt számos tervezett programjuk. Mindezek ellenére szép sikerekről és eredményekről számolt be az Észak-Magyarországnak dr. Fodor Ferenc lelkipásztor.

Mint elmondta, az igehirdetés az év egy hosszabb időszakában az online térbe költözött. Emlékeztetett rá, hogy ez nem új jelenség a református egyház életében, ugyanis például az ellenreformáció idején a sárospataki gyülekezet tagjai a szomszédos Makkoshoty­kára jártak át igehirdetést hallgatni, mert arra a városban nem volt mód. Hozzátette: bár teológiai viták folynak róla, hogy mennyire ad megfelelő kereteket ez a módszer az evangélium közvetítésére, de talán ez is jobb attól, mintha nem lenne semmi – közölte a lelkipásztor.

Hozzáfűzte azt is: a nyári időszakban, amikor az ország részben kinyílt, több programot is szerveztek. Egyik fontos rendezvényük volt a trianoni békediktátum 100 éves évfordulóját felelevenítő megemlékezés a templomban. Ugyancsak a szomorú jubileum alkalmából adakozásból egy trianoni emlékművet is készíttettek, amelyet a templomkertben állítottak fel mégpedig úgy, hogy az utcáról a járókelők is láthassák. Dr. Fodor Ferenc kiemelte: kimondottan nem kopjafát szerettek volna faragtatni, ugyanis a nemzet tovább él, és élni is szeretne. Az elmúlt esztendőben egy kiállítás megrendezésével II. Rákóczi Ferencre is emlékezett a sárospataki református közösség. A tárlat a Nagyságos Fejedelem életét mutatta be a látogatóknak – mondta el a lelkipásztor. Kiemelte: egy világos keresztmetszetet igyekeztek bemutatni Rákóczi történelmi szerepéről, politikai pályafutásáról, valamint valóban megélt Krisztus-hitéről is. Amennyiben a járvány engedi, idén is szeretnék bemutatni ezt a kiállítást – mondta.

Felelősen gondolkodtak

A lelkipásztor hozzáfűzte azt is, hogy mivel a gyülekezet közösségük egyházfenntartói támogatásából, valamint adományiból tartja fönn magát, ezért az év közepéig aggasztó volt, hogy a templomi alkalmak elmaradásával, illetve a járvány miatt az istentiszteleteket látogatók számának drasztikus csökkenésével akár anyagi zavarba is kerülhettek volna. Az év második felében azonban a sárospataki református közösség tagjai felelősen gondolkodva támogatták az egyházközséget, aminek köszönhetően a 2020-as költségvetésben tervezett bevételek teljesültek egyházfenntartói és adomány tekintetben egyaránt – közölte dr. Fodor Ferenc.

Ugyancsak a sárospataki reformátusok az egyik alappillérei a városban zajló ételosztásnak is, ugyanis – mint az Északban már írtunk róla – az egyik presbiter, Kövér Zsolt cukrászmester az egyik kitalálója, szervezője a jótékonysági akciónak, sőt szinte minden alkalommal süteménnyel is kedveskedik a nehéz sorsú embereknek. A református egyházhoz kötődő négy közösség vett részt az eddigi ételosztáson, hiszen a gyülekezet mellett a presbitérium, a Sárospataki Református Egyházért Alapítvány, valamint a Sárospataki Református Teológiai Akadémia is készített vagy készít ételt a rászorulóknak.

(A borítóképen: Az ételosztás tevékeny résztvevői a reformátusok, középen dr. Fodor Ferenc)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában