Múltidéző

2021.02.06. 11:30

Nem mese, volt egyszer egy MÁV-telep

Könyv jelent meg a lakótelep fénykoráról, hogy megörökítse szerzője azt, ami elmúlt.

Hajdu Mariann

„Egyszer volt, hol nem volt – a Tiszai pályaudvaron is túl, ahol a sínek futnak, vonatok zakatolnak, volt egyszer egy MÁV-telep. Volt. A MÁV-telep megszüntetése kimondatott, és meg is történik. Áll ugyan még néhány ház, néhány ott felejtett lakóval – de a MÁV-telepnek már csak múltja van, jövője nincs.” Így kezdődik a kötet, Kaposiné Szunyogh Éva könyve, ami Mese a MÁV-telepről címmel jelent meg a közelmúltban az Észak-Keleti Átjáró Egyesület Privát Félmúlt Miskolcon-sorozatának 24. kiadványaként. Mint megtudtuk, az egyesület (és Szunyogh László főépítész, aki Éva unokaöccse) felkérésére írta meg a történetét. Kicsit tartott tőle, hogy fog-e sikerülni, aztán amint nekikezdett, dőltek belőle a mondatok.

1949-ben kezdődik

A történet 1949-ben kezdődik – ekkor születik Éva –, és nagyjából az író 20 éves koráig tart, addig él a lakótelepen.

Soraiból megelevenedik a terület, amely a Szinva, a hajdan kockaköves út, a vasúti sínek, a sorompó és a Tiszai pályaudvar által körülölelt területen fekszik. 37 ikerházból és 6 kétlakásos földszintes lakóépületből, valamint egy emeletes altiszti épületből és elemi iskolából álló kolónia volt, amely több ütemben épült meg 1875-től kezdődően az 1900-as évek elejéig. A kötetből kiderül, a vasútnál dolgozók kaphattak itt szolgálati lakást: katonás rendben álltak a házak, középen egy viszonylag széles utca választotta ketté a területet, ezekre merőlegesen futottak a közök. Inkább falusi, mint városi környezet, kis családi házakkal, kertekkel.

A MÁV-telepi házak anno...
...és amikor már épül az Y-híd / Fotó: Ádám János

Főmozdonyvezető apuka

Éva visszaidézi szülei, nagyszülei családjának történetét is, valamint a MÁV-telep mindennapjait.

– Nagyon-nagyon szerettünk ott gyerekek lenni – meséli. – Mert bár a kútról hordtuk a vizet, nem volt fürdőszobánk, de csodálatos élményekkel gazdagodtunk. Azért is döntöttem úgy végül, hogy leírom a történetemet, mert nem szeretném, hogy mindez nyomtalanul eltűnjön. Őrizze meg ez a néhány sor nekünk, akik ott éltünk, és azoknak, akiknek ez már valóban csak egy mese.

A Szunyogh család 1941 körül költözött a MÁV-telepre. Éva édesapja főmozdonyvezetőként dolgozott akkor, így kapta a szolgálati lakást. Ide született meg két bátyja után 1949-ben, később született egy húga is.

– Bába segített világra otthon, mint általában akkoriban a gyerekeket – írja Éva. Izgalmas az is, amit a játékokról és a játszóterükről ír. Talán a város legfelszereltebb játszótere volt az övék, kapuval ellátva, körülkerítve. A hintákon, libikókákon túl még két medencéje is volt, az egyik a kisebb gyerekeknek, a másik nagy, mély, még úszni is lehetett benne.

– Kimeszelve, korláttal ellátva, mindig tiszta vízzel feltöltve. Igazi gyerekparadicsom! – írja a szerző, s mint megtudjuk, a 60-as években bár már nem töltötték fel, de akkor is nagyon jókat lehetett játszani benne. A játszótéren az 50-es években néhány évig egy szabadtéri színpad is volt, az avatás napján a MÁV amatőr színjátszói Shakespeare Szentivánéji álom című darabját mutatták be.

Éva nagyon nagy szeretettel említi az iskolát. Az épület ma is áll, az ÖMÉFA Alapítvány nappali gondozóhelyeként működik.

– Nagyon jó iskola volt. Majd’ mindenki továbbtanult közülünk – meséli, és megjegyzi, az ott töltött évekre emlékszik a legszívesebben.

Sok-sok történetet lehetne kiemelni a könyvből. Éva mesél a lakásokról, a kertekről, a telepet övező vagy a telepen lévő különböző helyszínekről – Kubik, Bunkó, a Vasúti Konzum, sorompó, óvoda, Szinva-parti szánkózások, a Tiszai pályaudvar – mindezt annak tükrében, hogy mit jelentett ez a környezet, milyen hatással volt az ott lakók életére. Szó esik a terület későbbi átalakításáról, a komfortosításról, az épületek, a kertek alakítgatásáról: a karbantartásra, a felújításra a MÁV már nem áldozott.

– 1968-ig éltem ott, akkor mentem férjhez, elköltöztem, de visszajártam a telepre édesapámhoz, később a húgomhoz, aki 2011-ig ott élt. Ezért aztán láttam azt a folyamatot is, ami a telep teljes megszüntetéséhez vezetett.

Erről így ír Éva a könyvében: „Áron unokám gyakran kérte, menjünk a MÁV-telepre ódon, elhagyatott házakat nézegetni. Neki ez a hely már csak ezt az arcát mutatta. A hihetetlen mérvű pusztulást látva akkor már valóban egy megoldás létezett csupán, a teljes megsemmisítés. A befalazott, megroggyant tetejű házak, bedeszkázott, befalazott ajtók siralmas látványt nyújtottak, nem volt más lehetőség, mint a bontás. Elgondolkodtató, hogy ha ezeket a házakat eladják a benne lakóknak, akár egy családi házas lakótelep is kialakulhatott volna.” A könyve utolsó sora pedig ez: „Mi maradt, mi marad meg a MÁV-telepből? Néhány fénykép és az emlékeink. Egyszer volt, hol nem volt... a mesének itt a vége.”

Megjelentek a markolók

A „végnapokról” lapunk is folyamatosan beszámolt. Az Y-híd és a tervezett közlekedési csomópont miatt a MÁV-telepet megvásárolta az állam a vasúttól. A lakók nagy része választhatott, hogyan tovább: volt például, aki önkormányzati lakást kapott, volt, aki lelépési díjat. Majd megjelentek a markolók, mára csak néhány épület maradt meg.

A Facebookon működik egy MÁV-telep emlékoldal, ahol rendszeresen tartják a kapcsolatot a régi lakók. Itt – a vírushelyzet miatt – online tartottak Éva könyvének bemutatóját a napokban, nagy-nagy sikerrel.

– Egy ismerősöm felolvasta a könyvet a 90 éves édesanyjának. Hálás volt, hogy mennyi szép emléket idézett fel benne. Ez különösen nagy öröm nekem – meséli Éva.

(A borítóképen: A Szunyogh család még a legkisebb lány nélkül, aki 1954-ben született. Középen Éva)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában