egészségügyi ellátás

2021.02.05. 17:30

Mutatjuk, kik nem kaphatnak ellátást

Életbe lépnek az új társadalombiztosítási törvény szankciói: a nem fizetőknek megszűnhet az ingyenes egészségügyi ellátása.

Méhes László

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Jövő hét pénteken, február 12-én életbe lépnek az új társadalombiztosítási törvény rendelkezései, amelyek szerint megszűnik az ingyenes egészségügyi ellátás azok számára, akik hathavi tartozást halmoznak fel. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint az élesedő szabályok lehetővé teszik az igazságosabb tehermegosztást, és megszűnik az a helyzet, hogy a járulékot fizetők finanszírozzák a társadalombiztosítás rendszerét kijátszók ellátásait. A járulékfizetési kötelezettség alól azonban felmentést kaphatnak a szociális alapon rászorulók.

Több tízezren

A társadalombiztosítási törvény változása több mint 9,5 millió embert egyáltalán nem érint, de több tízezren vannak, akiknél az egészségügy szolgáltatók számítógépes rendszerében „piros” jelzés mutatja a biztosítás hiányát. A nagyságrend megítéléséhez a pénzügyi tárca nyilvánosságra hozta, hogy a jogszabály hatályba lépése, 2020 nyara óta csökkenni kezdett a tb-adósok száma. Míg 2019-ben 80 ezren, tavaly 69 ezren próbálták meg jogosulatlanul igénybe venni a társadalombiztosítás valamely szolgáltatását, az így kiszűrt adózók pedig összességében 13,5 milliárd forinttal tartoztak.

A társadalombiztosítási járulék megfizetésének ellenőrzése tavaly júliustól az adóhatóság feladata.

A hivatal azóta negyedévi rendszerességgel postázza a tartozásra figyelmeztető felszólítást az érintetteknek, ennek ellenére – az országos adatok szerint – jelenleg is több mint 70 ezer nem fizetőt tartanak nyilván, akik elérték a hathavi hátralékot jelentő adósságplafon összegét. (Igaz, közéjük számolják azokat is, akik évek óta külföldön tartózkodnak, és nem kérték jogviszonyuk szüneteltetését a kormányhivatalnál.)

Naprakész adatok

A fő szabály szerint az egészségügyi szolgáltatási járulékot annak kell fizetnie, aki nem rendelkezik biztosítási jogviszonnyal. A járulékfizetési kötelezettséget a biztosítottak nyilvántartásáért felelős Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő jelzése alapján írja elő az adóhatóság, amely a kötelezettséget és a beérkező befizetéseket az egyes adózókhoz tartozó adószámlán tartja nyilván. Naprakész adatokkal rendelkeznek a keletkező és fennálló tartozásokról.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a napokban küld ki újabb figyelemfelhívó tájékoztatását, amely nemcsak az aktuális tartozást és a fizetési lehetőségeket tartalmazza, hanem azt is, hogy az érintett milyen könnyítést vehet igénybe. Erre a tájékoztatásra azért érdemes figyelmet fordítaniuk az érintetteknek, mert február 12. a következő egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési határideje. Aki ezt is elmulasztja – és 2020 júliusától halmozza a tartozását –, annak érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele (a taj-száma). Ez pedig azzal jár, hogy nem veheti tovább térítésmentesen igénybe az állami egészségügyi szolgáltatásokat.

Átmenetileg felmentést kapnak a fizetési kötelezettség alól, akik álláskeresési támogatásban, foglalkoztatási helyettesítő támogatásban részesülnek, de számos más jogcímet is felsorol a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapja. Ezek közé tartozik például a szociális körülmény.

Havi 8000 forint

Ha valaki a vagyoni, jövedelmi helyzete miatt nem tudja leróni a kötelezettséget, ami 2021 februárjától – a minimálbér emelését követően – havi 8000 forintot jelent, az illetékes járási hivatalnál kezdeményezheti a szociális rászorultság alapján az egészségügyi szolgáltatás igénybevételének megállapítását, ami felmentést ad a járulékfizetés alól.

Ha pedig valakinek átmenetileg komoly anyagi nehézséget okoz a járulékfizetés, jelezheti ezt az adóhatóság felé, így mentesülhet a szankció alól.

(A borítóképen: Vigyázzunk, akinek nincs társadalombiztosítása, annak nem ingyenes az orvosi ellátás!)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában