Házasság hete

2021.02.09. 09:00

Ismét értékké vált házasságban élni

A pandémia sem szegi kedvét a házasodni szándékozó fiataloknak megyénkben.

Detzky Anna

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Hétfőn kezdődött és február 14-én, Bálint-napon ér véget a Házasság hete, amely a család értékeire és az életre szóló elköteleződés fontosságára hívja fel a figyelmet. Az országos tematikus hetet mindig széles körű programsorozat kíséri, idén ez online fog történni. Valószínűleg a kormány sikeres családpolitikájának és az emberek élni akarásának köszönhető, hogy a járványhelyzet ellenére is folyamatosan növekszik a házasodó fiatal párok száma.

Beszédes számadatok

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleménye szerint hazánkban a 1970-es évek közepétől csökkent azoknak száma, akik hivatalosan összekötötték az életüket. Az évtizedeken át tartó csökkenés azonban 2010 után fordulatot vett, és 2016-ig közel másfélszeresére emelkedett a házasságkötések száma. Ekkor a házasságra lépő párok száma már meghaladta az 50 ezret. A KSH adatai szerint 2018-ban pedig 50 828 pár járult az anyakönyvvezető elé. 2019-ben ez a szám már 65 268 volt, 2020-ban pedig 67 301-re ugrott meg. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az országoshoz hasonlóan szintén növekvő tendenciát láthatunk: 2019-ben 4427, 2020-ban pedig 4568 pár házasodott össze. Az Észak-Magyarország régióban, amibe Heves és Nógrád megye tartozik még bele, ugyancsak örömteli növekedés tapasztalható: 2019-ben 7542, 2020-ban 7812 párral.

Korlátozások ellenére is

A sárospataki és az abaújszántói anyakönyvvezető is megerősítette a növekedést.

– Nálunk éves szinten kilencven körül szokott lenni a házasodó párok száma, és a pandémia ellenére növekszik a házasodási kedv – mondta dr. Csapó Csaba, a Sárospataki Polgármesteri Hivatal vezető főtanácsosa. – 2017-ben még csak 67, 2018-ban 71, 2019-ben már 91, tavaly pedig 93 pár kötött házasságot. A házasságkötés szabályai járványügyi szempontból nem sokat változtak még nyáron sem. Mi úgy látjuk, hogy inkább a lagzik elmaradására volt hatással a koronavírus, a polgári szertartások számára nem.

– Az elmúlt években húsz körül volt a házasodó párok száma Abaújszántón és Boldogkőváralján – fűzte hozzá az abaújszántói polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője. – Ez a szám kissé ingadozik, a nagyobb esküvőket elhalasztották, amelyeket idén szeretnék megtartani. Az elmúlt két évben is növekvő tendencia figyelhető meg. Talán ehhez hozzájárul a helyszín szépsége, hiszen távolabbi vidékekről is szívesen jönnek hozzánk házasodni a jegyesek.

Ehhez képest a keresztény egyházak képviselőinél már valamelyest érzékelhető a járvány negatív hatása is, amelynek részleteire még visszatérünk. A lagzihoz hasonlóan sokan az egyházi esküvőjüket is elhalasztják.

Elmaradnak a lagzik

Az esküvőszervezőket, vőfélyeket, zenészeket szintén negatívan érinti a jelenlegi időszak, mert ők főként a lagzikban érdekeltek.

– Jelentős bevételkiesést jelent, hogy az emberek nem tartanak lakodalmakat. A rossz helyzetben talán annyi szerencsénk van, hogy most éppen szezonon kívüli időszakot élünk, hiszen az esküvők nagy részét májustól októberig rendezik – mondta Rácz Roland hivatásos vőfély. – A november hónapra aktuális három esküvőm már sajnos nekem is elmaradt, de bízunk benne, hogy március-áprilisban újra tudunk indulni. Bár a vőfély a menyecske kikérésétől kezdve a menyecsketánc végéig jelen van, az egyszerű polgári esküvőre a limitált létszám miatt jelenleg nem kérik fel. A télre esedékes országos vőfélytalálkozók szintén elmaradnak. Emiatt igyekszünk több lábon állni és a vállalkozásunkat más tevékenységi körrel is bővíteni.

(A borítóképen: Hiába a pandémia, nőtt a házasságkötések száma megyénkben is)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában