kemény mínuszok

2021.02.13. 14:00

Fagyasztó hideget jósolnak

Életbe lépett a vörös kód, a bentlakásos szociális intézményeknek fogadniuk kell a rászorulókat.

Hegyi Erika

Fotó: Kozma István

Kemény mínuszok várhatók a következő napokban megyénkben, többfelé mínusz 10, de néhol akár mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb lehet. Péntek délelőtt 10 órától életbe lépett a vörös kód, ami azt jelenti, hogy a bentlakásos szociális intézményeknek szállást kell adniuk az arra rászorulóknak, ha pedig nincs a környéken hajléktalanszálló, egyéb szociális intézményben kell elhelyezni azokat, akik ezt kérik. A befogadott személy krízisellátásban részesül, azaz a testi épsége megóvásához és pihenéshez szükséges feltételeket biztosítják, valamint a kiszáradást megelőzve folyadékot is adnak a kód visszavonásáig.

Új hajléktalanok

Megyénkben a hajléktalanok gondozásával foglalkozó legnagyobb intézmény a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének miskolci intézménye. Ennek intézményvezetője, Duberné Dunaveczki Éva az Északnak elmondta, már 95 százalékos a kihasználtságuk, de ha minden helyük betelik, akkor sem utasítanak el senkit, már előkészítették a pótágyakat. Az utóbbi napokban azt vették észre, hogy nemcsak az évek óta hajléktalan emberek kérnek szállást, hanem azok is, akiknek otthon nem megoldott a fűtésük, vagy ezekben a hetekben kerültek az utcára. Ők egyre többen vannak, az intézményvezető úgy gondolja, hogy esetleg a járvány miatti összezártság megnövelte a családi konfliktusokat. Ezenkívül az is megfigyelhető, hogy a környező városokból is sokan jönnek a miskolci hajléktalanszállóra, mivel a kisebb települések nem tudják megoldani az ellátásukat. Hangsúlyozta, Miskolcon három szervezet nyújt menedéket a hajléktalan embereknek, tehát a megyeszékhelyen ezek az intézmények fogadják az embereket, a kisebb városokban azonban a bentlakásos szociális intézményeknek (idősotthonok, fogyatékos vagy pszichiátriai betegeket gondozó otthonok) is fogadniuk kell a vörös kód alatt a fedél nélkül maradtakat.

Városi melegedők

Miskolcon megnyitották a városháza kapuit a melegedni vágyók előtt, és igény esetén egy pohár forró teát is adnak a betérőknek. Ezenkívül melegedni lehet a Búza téri és a felső-majláthi MVK-végállomásokon is.

Abaújszántó polgármestere, Sáfián Ádám felhívásban fordult a város lakóihoz. Mint írja, „Abaújszántó mindkét vasútállomása nyitva áll melegedőhelyként a nap 24 órájában. Kérjük önöket, ha tudnak olyan idős, mozgásában korlátozott, fűtés nélkül maradt emberről, aki segítségre szorul, jelezzék az önkormányzat dolgozóinak! Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk mindenkinek a segítségére lenni! Kérünk mindenkit, hogy fokozottabb figyelmet fordítson idős hozzátartozóira, rokonaira!”

Fáj község megyénk egyik legszegényebb települése. Tóth Attiláné polgármester az Északnak elmondta, ők is felkészültek a kemény, zord napokra. Még decemberben kiosztották a szociális tűzifát, minden családnak jutott minimum 3 köbméter, úgyhogy tüzelő nélkül nem maradt senki. Két olyan egyedül élő idős ember lakik a településen, akiknek segítségre van szükségük. Az ő tűzifájukat a közmunkások felfűrészelték, felhasogatták, majd bekészítették, és a havat is elseprik az udvarról, járdáról. A házi segítségnyújtást végző munkatársak pedig mindennap ellátogatnak a magukra maradt idősekhez, és jelzik, ha valamilyen problémát tapasztalnak, sorolta a polgármester.

A tél örömei

Mivel hó borítja a kedvelt kirándulóhelyeket, valószínűleg sokan indulnak útnak a hétvégén túrázni, síelni, szánkózni.

A Bánkúti Sícentrumban azt tudtuk meg, hogy a pályák nyitva lesznek délelőtt 9 órától délután 4 óráig. Melegedő nincs a járvány miatt, de elvitelre lehet vásárolni ételt és italt. Kérik az autóval érkezőket, hogy a felfelé vezető út jobb oldalán parkoljanak, mert egyébként ellehetetlenül a közlekedés.

A Sátoraljaújhelyi Kalandpark pályái is nyitva lesznek a hétvégén délelőtt 9-től délután fél 5-ig. Itt a Torzsás utca 25. szám alatt lévő parkolóban kell hagyni az autót, és libegővel lehet felmenni a hegyre. A büfében meleg teával, forralt borral várják a sportolni vágyókat.


Figyeljünk egymásra!

A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy ha valaki a nyílt utcán ülő vagy fekvő embert lát, nézze meg, nincs-e szüksége segítségre, és ha kell, értesítse a mentőszolgálat munkatársait vagy a szociális szolgálatokat. Az egyedül élő idősek szomszédságában lakókat pedig arra kérik, időről időre „nézzenek rá” szomszédaikra, hogy van-e náluk fűtés, és nem szorulnak-e esetleg segítségre. A miskolci regionális diszpécserszolgálat telefonszáma: 06-46/530-268.

(A borítóképen: „Bajlódunk” a téllel, több tüzelőt kell felhasogatni az előttünk álló hideg napokra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában