fejlesztés

2021.01.27. 13:00

Tiszaújvárosban ismét fejleszti gyárát a Jabil

Egymilliárd forintnál nagyobb értékű fejlesztést hajtanak végre a tiszaújvárosi Jabilnál.

Összesen 12 milliárd forint értékben hajt végre beruházást Magyarországon két nagy amerikai autóipari vállalat, a BorgWarner Oroszlányban és a Jabil Tiszaújvárosban, a fejlesztésekhez a kormány 4,4 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A két vállalat a beruházásokkal 5300 munkahelyet véd meg, és több mint 200 új munkahelyet hoz létre.

A Jabil az elektromosautó-ipar előre törésére tekintettel akkumulátorcellák töltési funkciójához és vezérléséhez szükséges eszközöket gyárt majd. Czakó Tibor, a Jabil Circuit Magyarország Kft. közép-európai főigazgatója elmondta, hogy Európában, ezen belül a borsodi régióban a tiszaújvárosi gyártókapacitásuk a legjelentősebb, több mint négyezer embernek adnak munkát, a támogatással megvalósuló beruházás nagymértékben hozzájárul a munkaerő megtartásához és a további fejlesztésekhez is. Koncz Zsófia, a tiszaújvárosi térség Fidesz–­KDNP-s országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a beruházással a vállalat azt erősíti, hogy a jövőben is a térségben marad, ezzel pedig az ott élők megélhetését biztosítja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában