támogatás

2021.01.08. 07:00

Segítség lehet a gyereknek

Egyetemre, vállalkozást elkezdeni vagy akár egy lakás beugrójának is jól jöhet a pénz.

Apagyi Beáta

Forrás: Shutterstock

Számos kutatás támasztja alá azt a tényt, hogy a felnőtt életüket anyagi támogatással kezdő fiatalok jelentős előnnyel indulnak és sikeresebben építik fel karrierjüket. Sokan nem tudják, hogy ők maguk is gyűjthetnek némi tőkét gyermeküknek. A magyar állam ugyanis 2006 óta minden újszülött számára egy egyszeri, 42 500 forintot biztosít életkezdési támogatás néven.

A pénzt 18 évesen garantáltan felveheti, de az összeg akár növelhető is, ha úgynevezett Start-számlát nyit a szülő (ez az úgynevezett babakötvény), ez már az önálló befizetéseken alapul.

A kevés is lehet sok

Ennek a megtakarítási típusnak a lényege, hogy befizetett összegeinkkel – amelynek mértéke nincs megszabva – értékpapírokat vásárolunk, amelyekért évente 3 százalékot kamatozik a betett összeg. Az éves befizetések után pedig 10 százalékos állami támogatás jár, ami akár plusz 6000 forintot is jelenthet.

Azt viszont érdemes szem előtt tartani, hogy a 10 százalékos támogatás mindig csak az éppen befizetett pénzre vonatkozik, nem pedig a bent lévő megtakarításra. A Start-számlához a gyermek csak 18. életévének betöltése után nyúlhat hozzá, ezután bármire szabadon felhasználhatja. Akár tandíjra, lakhatásra, de esküvőre is fordíthatja a kézhez kapott összeget.

Pénzügyi szakemberek szerint azok számára ajánlott, akik nem tudnak havi 5000 forintnál többet félretenni, – magasabb összeg esetében elenyésző az állami támogatás –, illetve hajlandóak elfogadni a kötött felhasználást, továbbá azt, hogy vészhelyzet esetén sem tarthatnak az összegre igényt. A Start-számlát ma kizárólag a Magyar Államkincstárnál lehet megkötni.

Ildikó háromgyermekes anyukaként úgy érzi, megéri megkötni.

– Éltünk a lehetőséggel, nem nagy összegről beszélünk, mindhárom gyermek esetében havi 2000 forintról. Lányom esetében hat éve, nagyobb fiamnak három, a legkisebbnek fél éve pakolgatjuk a részleteket. Saját tapasztalatból tudom, hogy nem könnyű a nulláról, támogatás nélkül elindítani a felnőtt életet. Bár talán a végösszeg akkor már nem fog annyit érni, mint most, mégis hiszem, hogy megtalálják majd a gyerekek a legjobb helyét. Bátran költhetik majd albérletre, továbbtanulásra, akár kezdőtőke lehet egy lakáshitelhez, ha nem akarok túlságosan elrugaszkodni a realitás talajáról. A havi összeget a bank levonja csoportos beszedési megbízás jogcímen, így a befizetést sem kell folyton észben tartani – mesélte Ildikó.

Katalin két lányának jövőjéről gondoskodik a számla megnyitásával és az azon elhelyezett pénzösszeggel. – Nagymamával karöltve mi is havi 2000 forintot helyezünk el a számlán hónapról hónapra, az idősebbik lányomnak 11, a kicsinek 1 éve. Nem számítunk hatalmas nyereségre, ha majd felnőnek a lányok, viszont semmi esetre sem akartuk kihagyni a lehetőséget. Nem merünk nagyobb összegeket befizetni. Szülőként viszont jó érzés kezdőlöketet adni az álmaik megvalósításához, talán ebből alapítja majd meg élete vállalkozását, vagy kezdi el azt az egyetemet, amely mindig is tervben volt – tette hozzá Katalin.

Szerettük volna megtudni, hogy megyénkben mennyien élnek a Start-számla nyitásának a lehetőségével, de a cikk elkészültéig a Magyar Államkincstár sajtóosztályától nem érkezett meg a válasz.

Egy babakötvény-kalkulátor segítségével kiszámoltuk, mennyi pénzhez juthat az a gyermek, akinek születésétől kezdve tesznek félre a szülei, az anyukák példáját véve havi 2000 forintot. A hozamoknál az inflációt is figyelembe véve, a kötvény lejártakor a teljes igénybe vehető vagyon a kalkuláció alapján 755 693 forint lesz.


Mi a különbség?

  • Az állam alanyi jogon minden 2005. december 31-e után született magyar állampolgárságú és magyarországi lakcímmel rendelkező újszülöttnek egyszeri életkezdési támogatást ad (42 500 forint). Ez a Kincstári letéti Start-számla, 18 éves korában felveheti a gyermek. Ez automatikus, nem kell kérvényezni.
  • A Kincstári Start-értékpapírszámla 2006 óta a Magyar Államkincstárnál nyitható gyermekcélú megtakarítási számla. A Start-számla nyitását nekünk lehet elindítani (nem automatikus), ez esetben rákerül a 42 500 forint (ez a babakötvény).
  • A Start-számla nyitása ingyenes, a számlavezetés díjmentes.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában