Covid-19

2021.01.08. 19:00

Kritikák érik az európai országokat

Akadozik a koronavírus elleni vakcina terjesztése. Ausztriában a lassú cselekvést, Németországban a vakcinahiányt kifogásolják, Svédországban pedig még a király is felszólalt a nem megfelelő járványügyi intézkedések miatt.

Kiss Daniel

Fotó: Shutterstock

Az Európai Unióban megindult a koronavírus elleni oltás elérhetővé tétele, de nem akadálymentesen.

A járvány kezelésével kapcsolatban pedig továbbra is kétségek merülnek fel Svédországban, ahol most már a korábban elvetett maszkok hordását is szorgalmazzák. A hatóságok stratégiáját rendhagyó módon még az uralkodó is kifogásolta. Emellett Németországban fennakadások miatt támadják a szövetségi kormányt és az EU lassú döntéshozatalát is. Szomszédunkban pedig a már rendelkezésre álló oltások beadását sürgetik, hogy minél hamarabb leküzdhessék a járványt.

Kétségek a válságkezelés körül

Svédországban csütörtökön lépett csak érvénybe a maszkhordás ajánlása. Ez alatt azonban közel nem az olyan szabályokat kell még érteni, amelyek Európa más országaiban vagy akár nálunk vannak érvényben. A szájat és orrot eltakaró arcmaszk hordása nem kötelező, és nem is általánosan: a svéd egészségügyi hatóság a tömegközlekedésen utazóknak csúcsidőben ajánlja az arcmaszk felvételét – tudósítja az Aftonbladet, az észak-európai országok egyik legolvasottabb, 190 éves napilapja.

Január 7-től reggel 7 és 9 óra, valamint délután 4 és este 6 óra között ajánlják a tizenhat éven felülieknek a maszk viselését, viszont nem büntetik azokat, akik nem veszik fel.

A járvány kezelése körül több kritika is megfogalmazódott, rendhagyó módon még a többnyire szimbolikus szerepet betöltő svéd király felől is. December 17-én nemzetközi figyelmet kapott XVI. Károly Gusztáv kijelentése, miszerint az ország válságkezelése elbukott – írta többek között az Independent, a CNN, BBC, Politico és a Reuters is. Az idősotthonokban kirívóan magas halálozási arányért és a kormány által bevezetett nem megfelelő intézkedésekért támadta meg az államfő a kormányt.

Svédországban azóta a 9000-et közelíti meg az elhunytak száma, mely lakosságarányosan a legmagasabb Skandináviában. A kormány által a napokban közzétett oltási terv alapján először a gondozásra szoruló idősek, a velük érintkező egészségügyi dolgozók és a velük élő egyéb felnőtt személyek kapják az oltást.

Sürgetik az oltást

Ausztriában csak január 12-től kezdődött volna meg az emberek szélesebb körű beoltása a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinával. Az első személyek már december 27-én megkapták az injekciót, de hivatalos oltási terv egyelőre nem készült el. Szerdán már a második oltási hullám kezdődött Bécsben – számol be a Kronen Zei­tung, Ausztria legolvasottabb napilapja –, eközben viszont már jóval több adag rendelkezésre áll az országban, melynek eljuttatását a néphez állítólag nem sietik el. Emiatt az eredeti tervekhez képest már a héten 21 ezer védőoltás beadásáról döntött videókonferencián a kormány. Sebastian Kurz kancellár is sürgette a vakcinák beadását. Az oltás szerinte sorsdöntő a járvány kezelése szempontjából, így minden rendelkezésre álló adagot el kell juttatni az emberekhez. – Nem várunk január 12-ig. Az oltásnál gyorsaságról és emberéletekről van szó. Emiatt nincs ok arra, hogy hetekig tartogassuk a vakcinát – mondta a kormányfő.

Elsőbbséget élveznek az idősek, illetve idősotthonok lakói, így a kormány az illetékes intézmények vezetőit sürgeti az oltások kérvényezésére. Az egészségügyi miniszter állítása szerint a logisztikai kihívás ellenére is az a cél, hogy minél hamarabb eljusson az oltás a leginkább veszélyeztetettekhez.

Akadozik a szállítás

Négy nappal az első vakcina beadása után érkezett a hír, hogy a beoltásokat fel kell függeszteni hiány miatt – tudósította a Deutsche Welle december 30-án. A január 4-re ígért újabb szállítmányt törölték, így egy hétig megakadnak az oltások. A fennakadás okai nem tisztázottak, viszont az egészségügyi minisztérium az eredetileg 11-én érkező adagokat már január 8-án elérhetővé kívánja tenni. A fennakadásért Angela Merkel kancellárt és Jens Spahn egészségügyi minisztert is érték támadások a napokban. Többen kifogásolták a kormány döntéseit – írja a Deutsche Welle –, amiért nyáron nem rendeltek elegendő dózist a Pfizer-­BioNTech vakcinából, állítólag mert a más gyártóktól származó oltás jóváhagyását is idejében remélték az Európai Uniótól. Január 6-án hagyta csak jóvá az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egy második gyártó, az amerikai Moderna vakcináját, viszont a mennyisége egy német szakértő szerint nem fogja tudni kielégíteni a rövid távú hazai igényeket.

Az Unióban korábban jóváhagyott vakcinát az Egyesült Államokban már december 14-én forgalomba hozták, így azóta naponta 350 ezer adagot adnak be belőle a tengerentúli országban. Lakosságarányosan pedig Izrael oltotta be eddig a legtöbb lakost a koronavírus ellen – hangsúlyozza a DW –, ahol napi 100 ezer oltás történik (egy kilenced akkora népességű államban) a 35 ezer németországihoz képest.

(A borítóképen: Svédországban most már komollyá vált a maszkviselés kérdése)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában