fűtőmű projekt

2021.01.28. 11:30

Javában tart már a büntetőper, de a fűtőműnek nincs gazdája

Miskolc 1,1 milliárdot kérne a volt egyetemi fűtőmű épületéért. Egyelőre nem tudunk potenciális vevőről.

Szaniszló Bálint

Forrás: Kozma István

Miskolc városa jó egy évtizede – még Káli Sándor polgármestersége idején – 1 milliárd 680 millió forint támogatást nyert el a TIOP Agóra Pólus pályázatán a miskolci egyetemváros szomszédságában lévő volt fűtőműépület közösségi központtá történő átalakítására, közkeletű nevén a „fűtőműprojektre”. Az akkori tervek szerint ott alakították volna ki a Science Múzeumot.

A projekt végrehajtása éveken át húzódott, míg 2015. augusztus 18-án dr. Kriza Ákos akkori polgármester felmondta a szerződést, azaz elállt a projekt befejezésétől.

Vissza kellett fizetni

A szerződés felbontása nyomán Miskolcnak – tudomásunk szerint – 1,035 milliárd forintot kellett visszafizetnie, megspékelve nem ismert összegű büntetőkamattal. Akkori annyit mondtak, hogy még így is jobban járt az önkormányzat, hiszen ha megépül a múzeum, akkor a fenntartási költségek sokkal nagyobb terhet jelentettek volna számára.

A szerződés felbontásával párhuzamosan dr. Kriza Ákos polgármester súlyos pénzügyi szabálytalanságokra hivatkozva feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozást – mivel a költségvetést is érintő pénzről van szó – a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága végezte.

Üresen árválkodik

Az épület tehát jó fél évtizede üresen árválkodik, és csak néhány erőtlen próbálkozás volt arra, hogy kitalálják, mire is lehetne hasznosítani.

A miskolci közgyűlés tavaly úgy döntött, hogy értékesíti az ingatlant. A nemzeti vagyonról rendelkező jogszabályok értelmében csak versenyeztetéssel, az összességében előnyösebb ajánlatot tevő pályázó részére adható el az ingatlan. A Miskolc Holding Zrt. által elvégzett értékbecslés bruttó 1,1 milliárd forintban határozta meg a komplexum forgalmi értékét. Mivel 25 millió forint egyedi bruttó érték felett a közgyűlésnek kell döntenie, ezért került az ügylet a képviselők asztalára, akik igent mondtak. Arról nincs információnk, hogy bárki érdeklődne a fűtőmű épülete iránt.

A fűtőmű sorsáért való aggódással párhuzamosan a büntetőhatóság malmai is őrölnek. A NAV Észak-magyarországi Regionális Bűn­ügyi Igazgatósága által elvégzett nyomozás alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség

2019. július 19-én vádat emelt 8 személy ellen „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt.”

A vádirat szerint a projekt munkálatai 2011-ben „tényleges kiviteli terv hiányában kezdődtek meg”, így a már teljesített, de le nem igazolható munkavégzés és a pénzügyi ütemterv között jelentős eltérés mutatkozott. Az ügyben érintett nyolc vádlott között szerepelnek a projektmenedzsereken túl a komplett kivitelezésért felelős cég vezetői, a műszaki ellenőrzési feladatok elvégzéséért felelős személy és a kivitelezésben segítő alvállalkozók is.

Bonyolult helyzet

Az ügy vádlottjai annak érdekében, hogy minél hamarabb hozzájussanak a lehívható támogatáshoz, nem jelezték a nagyfokú eltéréseket a kivitelezett munka és tenderterv között, fiktív anyagbeszerzésekről szóló megállapodásokat kötöttek, majd valótlan tartalmú tárolási, raktározási nyilatkozatokat és részteljesítési igazolásokat bocsátottak ki, mindezekhez pedig szintén valótlan számlákat használtak fel.

A per lényegében már évek óta folyik. Ezekben a napokban is tartottak tárgyalásokat az ügyben. Mivel gazdasági tárgyú perről van szó, nem egyszerű kibogozni a szálakat.

(A borítóképen: Itt tart a felújítás. A projekt tájékoztató táblája meglehetősen viharvert)

 

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/egymilliard-forintnal-tobbet-remelnek-a-volt-futomuert-4519034/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/megkezdodott-a-buntetoper-de-a-futomu-uresen-arvalkodik-4089108/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/miskolci-futomu-projekt-nyolcan-a-vadlottak-padjan-3860856/

https://boon.hu/helyi-kozelet/futomu-meg-nyomoznak-miskolcon-2239864/

https://boon.hu/helyi-kozelet/tobb-epitkezest-is-elkezdenek-miskolcon-2295196/

https://boon.hu/helyi-kozelet/mi-kaphatna-helyet-az-egykori-futomuben-2482255/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában