munka

2021.01.29. 11:30

Átlagbérben a rangsor vége felé kullog a megye

A munkaviszonyból származó bérek átlagában Borsod-Abaúj-Zemplén továbbra is a sereghajtók között szerepel.

Méhes László

Forrás: ÉM

A munka világában a bérek alakítása fontos gazdaságpolitikai eszköz. Az alacsony bérszínvonal azonban már egyre kevésbé jelent versenyképességi előnyt a korábban hátrányos helyzetű régióknak, így Borsod-Abaúj-Zemplénnek sem, ahol az elmúlt öt évben – a hazai trendet követve – két számjegyű bérnövekedést tapasztalt a megyei iparkamara.

Ebben a tekintetben közelít a munkavállalók keresete az országos átlaghoz, de még így is közel 20 százalékkal kevesebbet keresnek Észak-Magyarországon, mint mondjuk a Dunántúl ipari térségeiben. Szabolcs-Szatmár megyében viszont még ennél is rosszabb a helyzet.

Sereghajtók között

Magyarországon a munkaviszonyból származó havi átlagkereset 2019-ben bruttó 295 ezer forint volt. A nettó havi 200 ezer forintos átlagot azonban – Budapestet nem számítva – az ország 19 megyéjéből 13-ban nem érték el, ráadásul településtípusonként is jelentős eltérések mutatkoznak – derül ki a GKI Gazdaságkutató elemzéséből.

Az adóhatóságtól származó adatok szerint az előző adózási évben a nettó átlagbér Budapesten 260 ezer forint volt, a megyei jogú városokban 214 ezer, míg a többi városban 186 ezer körül alakultak.

A községekben az átlag 161 ezer forintot tett ki, ám például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén havi 31 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló.

Az országos átlag felett kerestek a munkavállalók a nyugat- és a közép-dunántúli régiókban. A vezető megyék, Pest, Győr-Moson-Sopron (223 ezer forint), Fejér (220 ezer forint), Komárom-Esztergom (216 ezer forint) és Vas megye (208 ezer forint) után az átlagnál érzékelhetően kevesebb bért kaptak a dél-dunántúli és az északkeleti megyék munkavállalói. A legalacsonyabb kereseteket Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy (egyformán 172 ezer forint), Békés (170 ezer forint), illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (157 ezer forint) érték el.

Átlagot ront

A munkavállalók keresetének kérdésével foglalkozott tavaly a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is. A bérek alakulása azért került többek között a figyelem középpontjába, mivel a megye továbbra is létszámkibocsájtó. Éves szinten ezres nagyságrendben csökken a munkaképes korú lakosság létszáma, és ez alól Miskolc sem kivétel – mondta Bihall Tamás, a testület elnöke. Emlékeztetett rá, hogy 2019-ben, amikor a munkaerőpiac hiányos állapotba került, sok kisebb cégre erős teherként nehezedett az alkalmazottak megtartása. A helyi vállalkozások újra szembesültek a főváros, a Dunántúl, adott esetben a külföld elszívó hatásával.

Annak ellenére, hogy a megye gazdaságilag fejlett kisrégióiban a bérszínvonal mára megközelítette Nyugat-Magyarország ipari területeinek szintjét, a kistérségeken belüli a bérolló nem szűkült jelentős mértékben. Rontják az átlagot a vállalkozások által elkerült, elmaradott kisrégiók, amelyből jó néhány van Borsod megyében.

De nehéz a helyi kis- és középvállalkozásoknak lépést tartaniuk a multinacionális cégekkel is: a miskolci Bosch például már tavaly decemberben 8 százalékos béremelést jelentett be, miközben a hazai minimálbérre 4 százalékos növekedés az ajánlat. (Hétfőn megszületett a megállapodás az idei minimálbérről és a garantált bérminimumról. A minimálbér bruttó 167 400 forintra emelkedik, a garantált bérminimum pedig 219 ezer forintra nő.)

A hónapok óta fennálló járványügyi veszélyhelyzet hihetetlenül óvatossá tette a cégeket, még ha a működésük rendben is van. Abban bíznak, hogy 2021. második félévében felfut majd a gazdaság, ami viszont arra kényszerít majd mindenkit, hogy a szükséges munkaerőt megszerezzék maguknak. A bérek tekintetében így erős nyomás lesz majd rajtuk – jósolta Bihall Tamás.

A fizetés nagysága fontos és alapdolog, de a munkaerő megbecsülésére ennél átfogóbban kell tekinteni – tette hozzá. A karrier lehetősége, a biztonság, a jó munkahelyi légkör, a lakhatás, a gyermekek iskoláztatásának segítése mind-mind közrejátszhat a munkavállalók megtartásában.

Jó példaként említhető e tekintetben a Mezőkövesdi Bútoripari Kft., ahol már újraértelmezték a cég humán­erőforrás-stratégiáját. Persze László, a társaság ügyvezető igazgatója saját példájukra hivatkozva egy interjúban kifejtette: ma már nem elegendő tisztességes bért adni, hanem oda kell figyelni az emberekre, olyan hangulatot kell teremteni, hogy szívesen járjanak munkába. Úgy látta, hogy amíg itthon a minimumot teljesíti egy dolgozó, addig ugyanez az ember Nyugat-Európában a maximumot hozza ki magából, hogy megtartsa a helyét. Álláspontja szerint el kell érni, hogy ez Magyarországon is működjön. Ez természetesen többlépcsős folyamat, amelyben a bérek emelése az egyik elem, ehhez társulni kell a megbecsülésnek, annak, hogy a dolgozó büszke legyen a munkájára, a munkahelyére. Ők például havi rendszerességgel értékelik a munkatársakat, a kimagasló teljesítményt jutalmazzák. A vállalkozásnak tudatosítani kell az alkalmazottaival azt is, hogy mindannyian fontos, megkerülhetetlen részei a sikeres működésnek. Meg kell tanulni becsülni egymást, csak ez hoz eredményt – fogalmazott.

Egy generációnak fel kell nőnie

A külföldi munkavállalás a cégvezető szerint ma már túlértékelt. Erről beszélt lapunknak nemrégiben Derczó István, a nyugat-európai piacra is dolgozó Weinberg ’93 Építő Kft. tulajdonosa is, amikor elmondta: az acélszerkezet-gyártó ágazatban itthon 1000–1500 euró körüli fizetést kap forintban egy szakmunkás. Igaz, Nyugaton ennek a dupláját is megkeresheti, ellenben vállalnia kell az ezzel járó nehézségeket és a magasabb kiadásokat, amit az életvitel egy idegen országban jelent. Véleménye szerint egy generációnak kell még felnőnie, hogy összébb záródjon az olló a keleti és a nyugati bérszínvonal között.

(A borítóképen: A Weinberg ’93 Építő Kft. az építőipari szerkezetek gyártásához alkalmaz szakembereket)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában