Kazincbarcikai járás

2021.01.14. 16:00

A lehetőségekhez mérten folytatják a munkát

A nehézségek ellenére is bizakodóak az új évvel kapcsolatban a polgármesterek.

Apagyi Beáta

Fotó: Nyárádi Andrásné

Az elmúlt év mindenki számára megterhelő volt, a polgármesterek számára különösen, mivel ők nemcsak saját magukért és családjaikért, hanem az adott településért, valamint annak teljes lakosságáért is felelnek. Arra a kérdésre, hogy hogyan kezdődik számukra a 2021, milyen elvárásokat támasztanak az új évvel szemben, Ormosbánya, Nagybarca, Dédestapolcsány és Izsófalva polgármestere válaszolt.

Sike Ferencné, Ormosbánya vezetője elmondta, hogy bár 2006 óta áll a település élén, a mostani nagyon kemény helyzet számukra, elsősorban a Covid-járvány, másodsorban a 2021-es költségvetésük miatt. – A legfontosabb annak elérése lenne, hogy minél több embernek legyen lehetősége védőoltást kapni. Polgármesterként úgy érzem, a jövőben fontos feladatom lesz a lakosság erre irányuló ösztönzése – kezdte Sike Ferencné. – A másik az önkormányzat költségvetése, ugyanis a gépjárműadó maradékának elvétele, valamint az iparűzési adó felezése még egy ilyen kis településen is gondot okoz. Ráadásul az iparűzési adóból vonható le a belföldi és külföldi útdíjak 7,5 százaléka kedvezményként, ami tovább csökkenti bevételeinket. Egyelőre semmi konkrét útmutatás nincs, hogy mivel, mikor és hogyan fogják kompenzálni a kiesett néhány millió forint adót. A 2021-es költségvetési finanszírozás számadatait már ismerjük, Ormosbánya esetében egyéb önkormányzati feladatra olyan kevés jut, hogy ebből sok, máshova nem sorolható feladatot nem fogunk tudni ellátni. Nincs saját adóbevételünk, a többi kötelező feladat ellátására kapott normatívát nem lehet átcsoportosítani, így például a polgármester, alpolgármester és képviselők juttatása is veszélybe kerül, ahogy az orvosi ügyelet, fogászat pluszfinanszírozása is, hiszen erre sincs forrásunk. 2006 óta nem kényszerültünk hitelfelvételre, reméljük, az idei évet is sikerül megoldani.

– A pályázatokra az önerő, előkészítési és tervezési költségek miatt, amelyeket előre kell kifizetni, és csak nyertes pályázat esetén térülnek meg, gondolni sem merünk – mondta végezetül.

Megvalósítandó beruházások

Lukács László, Dédestapolcsány polgármestere így nyilatkozott: – Huszonhat éve vagyok polgármester, és az eltelt két évtized minden évének úgy vágunk neki, hogy ez most embert próbálóbb lesz, mint az előző, de eddig még mindig sikerült áthidalnunk a nehézségeket. Azt már látjuk, 2021 sem indul másként. Számtalan beruházást kell megvalósítanunk, amihez az anyagi forrás pályázati támogatásokkal biztosított, de rendkívüli odafigyelést igényel a képviselő-testület részéről. Ehhez kapcsolódóan minimum három fővel kell növelnünk a szakmunkási létszámunkat, ami a mai dédestapolcsányi munkaerőpiac ismeretében nem lesz könnyű. A költségvetésünk fő számait már ismerjük, így a kötelező feladataink ellátásához – óvoda, közvilágítás, temető, utak és zöldterületeink karbantartására – a forrás rendelkezésünkre áll. A háziorvosi, fogorvosi és védőnői ellátás személyi és anyagi vonzata biztosított. Azonban a saját bevételeink jelentős elvonása következtében 2021-ben kevesebbet tudunk áldozni a turizmusra, rendezvényekre és a sportra – tette hozzá.

Színes programok tervei

Tóth-Péter Zoltán, Nagybarca polgármestere ekképp látja településük múltját és jövőjét.

– Nehéz év áll mögöttünk, mindannyiunk mögött, hiszen a Covid–19-vírus beárnyékolta hétköznapjainkat és ünnepnapjainkat egyaránt – mondta Tóth-Péter Zoltán. – A szokásos programjaink a fent említett helyzet miatt elmaradtak. Több közösségformáló, kulturális, szórakoztató rendezvényt szeretnénk idén tartani, gyermekek és felnőttek részére egyaránt. A teljesség igénye nélkül gondolok futóversenyre, falunapra, falukarácsonyra, szavalóversenyre, gyermektáborra, faültetés-parkosításra, valamint faluközpont kialakítására. Az önkormányzatunk, a nehéz gazdasági körülmények ellenére adományokon, társadalmi munkákon keresztül, illetve pályázatok útján fejleszti, gazdagítja a települést. Itt szeretném megjegyezni, illetve megköszönni nevek felsorolása nélkül a résztvevők önzetlen segítségét. Az előző év elején az orvosieszköz-beszerző pályázat keretein belül a már elavult eszközöket, berendezéseket lecseréltük. A konyhai eszközök egy részét is leszállították, a hátralévő mennyiség januárban érkezik. Befejeződött az előző évben az óvoda felújítása. A nyílászárókat, a tetőszerkezetet sikerült cserélni, a megfelelő hőszigetelést kialakítani. A továbbiakban folyamatban van a termelői piactér kivitelezése, a minibölcsődei pályázat pedig közbeszerzési eljárás alatt áll. Bízunk az óvodai játszóudvar felújítására, karbantartó eszközök és gépek beszerzésére, a Tollas Tibor Szavalóverseny lebonyolítására benyújtott pályázatunk sikeres elbírálásában is.

Utak és mezőgazdaság

Ötvös Béla, Izsófalva élén állva szeretné, ha a 2021 a belterületi utak felújításainak éve lenne a településen.

– Sajnos olyan belterületi utaink is vannak, amelyek több mint 60 éve épültek, azonban idáig felújítás nem történt, csak toldozás és foltozás, néhány utat pedig évtizedek óta használunk úgy, hogy nem kapott burkolatot. Településünk két meredek domb között helyezkedik el, így a nyári zivatarok elöntik az utakat, portákat, ezzel jelentős kárt és kellemetlenséget okoznak a lakosságnak. Végleges megoldás a vízelvezető rendszer építése lenne, azonban addig is egy árok­ásó gép sokat tudna segíteni a károk enyhítésében – emelte ki. – A közmunkások előző évi mezőgazdasági munkálatai eredményesek voltak, így az eddigi tapasztalatok alapján olajtöktermeléssel bővítjük tevékenységünket. Tavaly november végére pályázati pénzből elkészült az idősek napközi otthona, ünnepélyes átadását február végére tervezzük. A leendő munkatársakkal már most tervezzük azokat a programokat, amelyek az idősek kellemes közérzetét, hangulatát javíthatják, ezekkel is szebbé és gondtalanabbá szeretnénk varázsolni az ott eltöltött napjaikat. Bízom benne, hogy a koronavírus-rémségektől sikerül megszabadulni, igen jó lenne, ha végre az emberek egymással sokkal toleránsabbak lennének, ha végre összefognánk az egymás iránti tisztelet és szeretet jegyében – hívta fel a figyelmet.

(A borítóképen: A nagybarcai Tündérkert Óvoda felújított épülete)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában