könyvtári foglalkozások

2021.01.28. 12:00

A közösség könyvtára

A huszonnégy órás könyvtári foglalkozások is nagy népszerűségnek örvendenek a faluban.

Forrás: ÉM

A Sárospataki járásban található Vissen nincs általános iskola, a gyerekek a közeli Kenézlőre vagy Sárospatakra járnak. A közösségi élet azonban nem szűnt meg, mert Mészáros Ágnes a helyi könyvtár fiatal, agilis vezetőjeként sokat tesz azért, hogy az itt élők ne maradjanak programok nélkül. Igyekszik változatos elfoglaltságokat szervezni a gyerekeknek, akik kedvelik a kézműves-foglalkozásokat, a KönyvtárMozit, de számos más új ötletre is nyitottak, befogadóak.

Egy csapatot alkotnak

– Több vagyunk mint könyvtár, igazi közösségi helyként működünk – kezdi mondandóját Mészáros Ágnes. – Olyan hely vagyunk, ahová a gyerekek szabadon be tudnak jönni, mindenki együtt játszik és a kicsikre vigyáznak a nagyok, így együtt alkotunk egy csapatot.

– A gyerekek élvezik a kirándulásokat, amiket a nyáron szerveztünk, és remélhetőleg idén is megtarthatunk. Tavaly a Bodrog vissi holtágánál horgásztak, csónakáztak, volt olyan, hogy egy 3 éves gyerek is kijött velünk. Ezek parányi programok, mégis nagy élményt jelentenek számukra – folytatja lelkesen a könyvtárvezető.

A huszonnégy órás könyvtári foglalkozások is nagy népszerűségnek örvendenek a faluban, az iskolások már most várják.

– Olyankor egész napra szóló rendezvényeket találunk ki, melyek lehetnek egyszerűek, de mégis nagyszerűek. Úgy veszem észre, hogy mindig kell nekik valami újdonság. A helyben lévő emufarmot is meglátogatjuk, barkát gyűjtünk, karácsonykor mézeskalácsot, farsang idején fánkot sütünk. Mindig találnak nekik tetsző elfoglaltságot. Megkérdezem a véleményüket, mit szeretnének, mert ez a legfontosabb – sorolja Ágnes.

A „Remény Kora” Gyermekvédelmi Alapítvány bérel a településen egy táborhelyet, nyáron remélhetőleg velük is együtt tud majd működni a könyvtár. Ágnes amúgy is már a nyári programokon gondolkodik.

(A borítóképen: Olyan hely, ahová a gyerekek szabadon be tudnak menni)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában