félévi értesítő

2021.01.30. 20:00

A bizonyítványról beszélgetni kell

Ha a gyereket leszidjuk a rossz jegyei miatt, az csak ellenállást vált ki belőle, hangsúlyozta a szakember.

Hegyi Erika

Fotó: Ádám János

Ezen a héten minden diák megkapta a félévi értesítőjét. Sokéves tapasztalat, hogy a gyerek nem megfelelő teljesítménye számos konfliktushoz vezet a családban.

Minden esetben beszélgessünk a gyerekkel az elért eredményéről, de semmiképpen ne szidjuk le, tanácsolta Balogh Beáta szakpszichológus.

Mondjuk, ha büszkék vagyunk!

A szakember hangsúlyozta: otthon a jó és a rossz bizonyítványról is szót kell ejteni.

Ha elégedett a szülő a bizonyítvánnyal, akkor mondja el a gyereknek, hogy mennyire büszke rá! Árulja el saját érzéseit is, hogy ez neki mennyire jólesik, és hogy miért tartja fontosnak a jó osztályzatokat.

– Ha viszont gyenge eredmény született, akkor érdemes azzal kezdeni, hogy megkérdezzük a gyerektől, ő mit gondol erről a teljesítményről. Mert nem mindegy, hogy a gyerek elégedett-e a jegyeivel, vagy azt gondolja, hogy elég ez neki. A válaszaiból lehet arra következtetni, hogy valójában átérzi-e a tanulás fontosságát, szeretne-e a jövőben javítani, vannak-e céljai, érdekli-e valami, és tisztában van-e azzal, hogy ezekért a célokért mit kell tennie. Ha nem támadjuk a gyereket, hanem inkább beszélgetünk a teljesítményéről, akkor ezután a szülő is elmondhatja, hogy benne milyen érzések vannak a bizonyítvánnyal kapcsolatban. Ez azonban ne legyen kritika, ne azt vágjuk a gyerek fejéhez, hogy ilyen és olyan lusta, hanem először emeljük ki azt, amiben jó, amiben szorgalmas! Hiszen minden gyereknek vannak olyan érdemei, amikért meg lehet őt dicsérni. Ezután ejtsünk szót arról is, hogy miként lehetne a teljesítményén javítani. Miért fontos ez, és hogy mit kell ezért tenni. Mit gondol magáról a gyerek, képes lenne-e a jobb eredményre. Azért hatásos az ilyen beszélgetés, mert ha belsővé tesszük a motivációt, akkor biztos, hogy a gyerek a következő félévben sokkal jobban odafigyel majd a tanulásra, és igyekszik javítani. Azonban ha folyton a kritikát hallja és büntetést kap, akkor ellenállást váltunk ki belőle, és semmit nem fog tenni annak érdekében, hogy javuljon a teljesítménye – hívta fel a figyelmet a szakpszichológus.

Hozzátette: a mostani bizonyítványosztás eltér a megszokottól, hiszen a középiskolások digitális oktatásra álltak át, de az általános iskolákban is előfordult, hogy rövidebb-hosszabb időre online tanítást kellett bevezetni. Otthon azonban nem minden gyerek végzi szorgalmasan a feladatait, nem minden szülő tud segíteni a tanulásban.

– Az a tapasztalatom, hogy most mindenki sokkal izgatottabban várta a bizonyítványt, mint az elmúlt években, az érdemjegyek pedig gyengébbek lettek. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a járvány miatt nagyobb a szülők szorongása, ami kihatott a gyerekekre is. Azt is tapasztalom, hogy most a tanulmányi eredménnyel kapcsolatban lazábbak a szülők. Az általános vírushelyzet, a karantén, a megváltozott világ miatt minden bizonytalan, és ez mintha egy kicsit gyengítette volna a szülők nagyon határozott elvárásait az érdemjegyekkel kapcsolatban. A bizonyítvány most több családban másodlagos probléma lett. Sokan úgy gondolják, hogy a hiányosságokat majd bepótolják a gyerekek, ha visszaáll az élet és az oktatás szokásos rendje – fogalmazott Balogh Beáta.

(A borítóképen: Duszkó Barnabás és édesanyja, Puskár Szilvia az első félévi bizonyítvánnyal)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában