támogatás

2020.12.22. 20:00

Meglepetés a diákoknak az ösztöndíj

A Miskolci Szakképzési Centrum (MSZC) iskoláinak diákjai örülnek a pluszbevételnek.

20101011 Kaposvár Látványfőzés és francia desszert készítés is kieégszítette a Kaposvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskol keddi bemutatóját. Az Európai Szakképzési Héten keretén belül rendezték meg a programot. Fotó: Lang Róbert lr Somogyi Hírlap

Forrás: MW

Fotó: Lang Róbert

Az új szakképzésről szóló törvény alapján a szakmatanulást pénzbeli juttatásokkal is ösztönzi az állam. Az idei tanévtől a megújuló szakképzéssel együtt elindult az új szakképzési ösztöndíjrendszer, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás. Fontos azonban, hogy a juttatás hiányzás- és eredményfüggő. A technikumban 8050 forintot, a szakképző iskolákban a tanulók 16100 forintot kapnak havonta addig, amíg ágazati alapoktatásban vesznek részt. Ez egy általános szakképzési ösztöndíj.

Különbségek vannak

A két iskolatípusba járó diákok ösztöndíja között azért van különbség, mert a technikumban ez a fajta képzés két évig, a szakképző intézményben egy évig tart. Az ágazati alapoktatás után következő tanulmányi szakaszban, amely a szakképző iskolában 2 év, a technikumban 3 év, a szakirányú oktatásban az ösztöndíj mértéke a tanulmányi eredményektől függően elérheti a havi 56350 forintot.

Az ágazati alapoktatás után már a tanulmányi átlag alapján kapják a tanulók a juttatást. Azok, akik gazdálkodó szervezetnél duális képzésben vesznek részt, munkabért kapnak, amelynek mértéke akár a mindenkor érvényes kötelező legkisebb havi minimálbér összege is lehet.

Fontos kiemelni, hogy egyszerre csak az egyik juttatásban részesülhetnek a tanulók.

Az ösztöndíj felmenő rendszerben került bevezetésre. A jelenlegi tanévben a technikumokban és a szakképző iskolákban a 9. évfolyamon, valamint az érettségit követő 13. évfolyamon jár a tanulóknak ez a juttatás. A tanuló ösztöndíj-jogosultságát befolyásolja a tanuló igazolatlan mulasztásainak száma. Szakképzési ösztöndíjra csak akkor jogosult, ha igazolatlan mulasztásainak száma nem haladja meg a hat foglalkozást.

A tanulmányok lezárása után a fiatalok kaphatnak egyszeri pályakezdési juttatást is – Molnár Péter

Molnár Péter, az MSZC főigazgatója rámutatott: ha sikeresen befejezték a képzést és eredményes szakmai vizsgát tettek a fiatalok, megkaphatják az egyszeri pályakezdési juttatást is. Az összeg a szakmai vizsga eredményétől függően elérheti a 300 ezer forintot. A MSZC esetében, tette hozzá a főigazgató, 325 fő 13. évfolyamos, érettségi utáni szakképzésben részt vevő tanuló kapott ösztöndíjat az elmúlt hónapokban. A szakképző iskolai képzés tekintetében a 9. évfolyamon 306 fő kapott ösztöndíjat, míg technikumban a 9. évfolyamon kereken 900 fő.


A támogatás teljesítésre sarkallja a középiskolai tanulókat

Zsóka Véta, Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum

– Az első félév végéig havi nyolcezer forintot kapunk, onnantól kezdve az átlag alapján számítják, tehát érdemes jól tanulni, mert 4,5-ös átlag felett ez az összeg 55 ezer forint felett is lehet. A mostani ösztöndíj már fedezi a bérletkiadásokat, írószerekre, papírra, az iskolához kapcsolódó eszközökre is tudom költeni. Nagy segítség, mert bár havi szinten nem tűnik nagy tételnek, de évente több száz ezer forintos bevétellel is számolhatunk majd. Az, hogy a tanulmányi átlaghoz kötik, nagyon jó motivációként hathat a diákokra. Mindenképpen jó dolognak tartom, hogy van egy ilyen ösztöndíj, hatalmas pozitívum.

Kerékgyártó Csaba, Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola

– Nagyon örültem neki, amikor kiderült, hogy lesz ösztöndíjunk, mert alapból nem tudtam róla, hogy lesz egyáltalán. Végül 16 ezer forintot kaptunk havonta, ami önmagában nem sok, de úgy tudom, ez az ösztöndíj minimuma. Szerintem egy kettes átlaghoz reális. Az ágazati alapoktatást követően már a jegyeink alapján fogjuk kapni az ösztöndíjat. A legjobb átlaggal körülbelül 56 ezer forintot lehet megszerezni havonta.

Szabó Borka, Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum

– Körülbelül nyolcezer forintot kapunk havonta, amit én személy szerint elteszek a későbbi időkre. Ez egy nagyon jó motiváció. Az évek folyamán fog a tanulmányi átlag alapján nőni ez az ösztöndíj, de függ más dolgoktól is: az is befolyásolja, hogy hány igazolatlan órát szedünk össze. Hat igazolatlan óra után már nem jár az ösztöndíj az adott évre. Amikor megtudtuk, hogy kapni fogunk ösztöndíjat, akkor szerintem mindenki megörült. Plusz ösztönzést ad mindenkinek, hogy jobban teljesítsen. Jó érzés, hogy van egy olyan összeg, melyet minden hónap végén láthatunk a saját számlánkon.

(A borítóképen: A szakmát tanulóknál az ösztöndíj felmenő rendszerben került bevezetésre)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában