beruházás

2020.12.02. 18:00

Javultak több család életkörülményei

Kétszázmillió forintból épültek meg a bérlakások és a szolgáltatóközpont.

Horváth Imre

Forrás: KBTFN

Elkészült az úgynevezett szegregációs program minden eleme Lak településen, amelynek köszönhetően több család életkörülményei is jelentősen javultak, de a hátralévő szociális programok még további segítséget nyújtanak majd a településen élőknek.

Új bérlakások

Befejeződött a település életében meghatározó szerepet betöltő, a lakhatási feltételeket javító infrastrukturális beruházás, tudatták az Északkal. Lak Község Önkormányzata az Emberi Erőforrás Minisztériuma által meghirdetett EFOP programban szereplő Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal pályázati konstrukcióban 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, melyből öt szociális bérlakást alakítottak ki, továbbá a szolgáltatópont épülete játszótérrel bővült, valamint a közösségi ház is megújult.

A 2019 októberében megkezdődött kivitelezési munkák eredményeként a településen élők közül 32 embernek biztosít megfelelő és korszerű lakhatást a két felújított és az újonnan épített három bérlakás.

A szegregátum területén, a Dankó Pista utcában új építésű Csillag Szolgáltató Pontot alakítottak ki a szolgáltatások helyben történő elérése céljából, ahol a szociális szolgáltatások, ügyintézés, internetelérés, tisztálkodás és mosás lehetőségét tudják igénybe venni a lakiak.

A közösségi terek fejlesztése kapcsán épült új játszótér, és a közösségi ház felújításának köszönhetően megfelelő helyszínt tudnak a jövőben biztosítani a közösségi rendezvények, programok lebonyolításához, a szegregátumban élő gyermekek számára a szabadidő színvonalas eltöltéséhez.

A program elsősorban a fejlesztésbe bevont periférikus településrészen szegénységben és társadalmi kirekesztésben élőket célozza meg, ugyanakkor a település egésze számára is biztosít olyan infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek segítik a hátrányos helyzetű emberek felzárkózását és a település életébe történő integrációjukat.

(A borítóképen: Egy új szociális bérlakás a Táncsics utcában)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában