Adózás

2020.12.22. 17:30

Bérteherkönnyítést kapnak három hónapra

A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók, az utazásszervezők és a magántulajdonú buszos vállalkozások is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól.

Méhes László

Forrás: Shutterstock

Ezen túlmenően Orbán Viktor miniszterelnök múlt hét szombati bejelentése szerint a járványügyi intézkedések miatt ideiglenes bezárásra kényszerült vállalkozásokat ugyanezen időszakban a bérköltségek kétharmadának elengedésével és átvállalásával támogatja. A kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik.

Megyénkben – az elérhető adatok szerint – közel négyezren dolgoznak a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén, míg a művészet és szabadidő közel kétezer embert foglalkoztat. Egyelőre nem látni, a második pandémiás időszakban a vállalkozásoknak mennyi munkahelyet sikerül a jövő év januárjáig tartó ágazati bértámogatás révén megőrizni. Egy megyénkbeli utazási iroda tulajdonosa azonban már most abban a helyzetben van, hogy az év eleji alkalmazotti létszám felével tudja majd elindítani a 2021-es szezont.

Az átmeneti időszakra vonatkozó intézkedést, amely lényegi elemeiben a tavasszal elrendelt könnyítések kiterjesztését jelenti a turisztikai ágazat teljes körére, kívánatos döntésként értékeli Bágyi Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara idegenforgalmi és vendéglátóipari osztályának elnöke.

Bevétel nélkül

Különösen azért, mert az előző hónapban a járulék- és bértámogatás nem érintette a szállásadókat, akiknek már sem az idén, sem az új év első hónapjában nem lesznek bevételeik. A járvány­ügyi intézkedések következtében elmarad számukra a csúcsbevételt hozó év végi ünnepi időszak, és bár üzleti célból érkező vendégeket fogadhatnának, a cégek most ugyancsak óvatosan kezelik a munkatársak utazásait. Tájékoztatása szerint a megyében nyitva tartó szállodáknak a kihasználtsága most a 10 százalékot sem éri el, így már az infrastruktúra fenntartása önmagában veszteséget jelent, és az ágazati bértámogatások ellenére sem teszi lehetővé mindenhol az alkalmazottak teljes körének megőrzését.

Önhibán kívül

A munkahelyek megtartását tovább veszélyezteti a szállásadóknál, hogy problémák merültek fel az év végi előfoglalások kompenzációjával – hívta fel a figyelmet Bágyi Péter. A rendelet szerint a november 11. és december 10. közötti előfoglalások visszamondásából adódó bevételkiesésük 80 százalékát visszaigényelhetik, ha azt a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felületén rögzítették.

Amennyiben viszont a szolgáltatott adatok között nem tüntették föl a szobaárat, nem tudják visszaigényelni az arra vonatkozó összeget sem. Az idegenforgalmi osztály elnöke úgy tudja, a megye szállodáinak többsége így önhibáján kívül elesik az átlagosan közel 10 millió forintot jelentő támogatástól. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ezért a napokban kérte a szaktárcától az intézkedés felülvizsgálatát.

Egyeztetnének a miskolciak

Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke szerint a kormányzati segítség, a bért és a járulékokat érintő adócsökkentés nélkül már nem lehetne fenntartani a még működőképes idegenforgalmi vállalkozásokat. Többek között ezt erősítette meg számukra az a miskolci turizmus teljes spektrumát reprezentáló, 250 szolgáltatók körében elvégzett krízisfelmérés, aminek eredményeiről szándékuk szerint egyeztetnének a megyeszékhely önkormányzatának vezetésével is. Kezdeményezésükre választ egyelőre nem kaptak.

Sokat várok az új attrakcióként megnyíló tapolcai élményfürdőtől – Szendrei Mihály

A felmérésük jelentősebb megállapításait sorolva az egyesület elnöke arról beszélt, hogy a novembertől bevétel nélkül maradt turisztikai vállalkozások számára nemcsak a járulékfizetési kötelezettség teher, hanem az előző év nyeresége alapján megállapított helyi adók is. Megfontolásra javasolnák többek között az építmény- és iparűzési adófizetési kötelezettségek átütemezését, részletfizetés lehetőségét, esetleg felfüggesztését egy átmeneti időszakra. Szükségét látnák ezt a fejlesztési elképzelések megvalósításának segítésére tekintettel is, mivel aki ebben a válságos időszakban az innováción gondolkodik, köztartozással a háta mögött eleshet a hitel lehetőségétől.

A nyári főszezon idén Miskolcon az átlagnál jobban alakult, ennek jövő évi megismétlődésében bízik Szendrei Mihály, aki sokat vár az új attrakcióként megnyíló tapolcai élményfürdőtől. Álláspontja szerint csak 2021 első negyedévét kell túlélniük – ebben pedig számítanának az önkormányzat támogatására is a helyi vállalkozások és munkahelyek megőrzése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában