támogatás

2020.11.28. 09:00

Szikszó rekordösszegű támogatásból fejlődhet

Az infrastruktúra fejlesztése lehetőséget ad arra is, hogy többen telepedjenek le a városban.

Horváth Imre

Fotó: Bujdos Tibor

Igazi gigaberuházások valósulhatnak meg Szikszón és a település ipari park­jában. A hatalmas összegű – 11 805 900 000 plusz 1 562 328 600 forintos – támogatásról a napokban jelent meg a kormányhatározat.

Nagy munka

Mint dr. Piskóti István, Szikszó alpolgármestere elmondta, a beruházás két szennyvízelemet tartalmaz, az egyik az ipari szenny­víztisztító, amely az iparterület igényeit elégíti ki, azon belül a Hell cégkomplexumát is. Míg a másik a kommunális, vagyis a lakossági szennyvíztisztító, ami dupla kapacitást jelent majd a jelenlegihez képest. A mostani tisztító így felszabadul, ami azt is jelenti, hogy a városban időnként tapasztalható kellemetlen szagok is megszűnnek.

A helyi ivóvízhálózat minden gerinc- és fővezetékét kicserélik a városban a következő két évben. Ez, ahogy

az alpolgármester mondja, nyilván jár majd kellemetlenséggel, hiszen a vezetékcserékhez ásásra, burkolatbontásokra, építkezésekre is szükség lesz, azonban a végeredmény hosszú évtizedekre jól működő, biztonságos ivóvízhálózatot eredményez majd.

Az elektromos hálózat fejlesztése kimondottan az ipari területhez kapcsolódik, hogy ne legyen korlátja a cégek betelepülésének, hiszen az új technológiák nagyobb energiaigénnyel rendelkeznek.

Nem véletlen a nagy támogatás: Miskolc közeléből kell a nagyfeszéltségű hálózatot oszlopokkal együtt kiépíteni. A kivitelezést a szakmai szervezetek, így az ÉRV és az ÉMÁSZ végzi majd a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. irányításával, de a városnak is sok kapcsolódó teendője lesz.

– Ez komplex segítség a városfejlesztésben, az alap­infrastruktúra biztonságos üzemeltetését adja majd, amelyet ki kell használnunk. Ennek köszönhetően bővülni tud a város lakosságszám tekintetében is: lakóparkok, lakóterületek építése történhet. Erre pedig reményeink szerint szükség is lesz, hiszen ipari szempontból vonzó lesz a város, ha pedig ezen a téren fejlődni tudunk, az a lakosságszámot is húzza magával. Volt egy vállalásunk a választást követően, hogy az ipari káros vagy zavaró tevékenységektől szeretnénk a várost mentesíteni. A zavaró tevékenység az iparterületre kerülhet, így lehet élhetőbb a város. Ebben is sokat segít ez a támogatás – tette hozzá dr. Piskóti István.

(A borítóképen: Szikszó belvárosa – jelentős fejlesztések kezdődnek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában