koronavírus

2020.11.18. 14:00

Jelentősen javult a járványhelyzet a konténervárosban

Mérséklődött a fertőzöttség a munkások között, és mindenki tünetmentes.

Horváth Imre

Fotó: Ádám János/Illusztráció

Az Észak korábban megírta: több, mint kétszáz dolgozó koronavírus-tesztje lett pozitív a poliolüzem építésénél Tiszaújvárosban októberben. Így karantén alá került a tiszaújvárosi konténerváros is, amely a vendégmunkások nagy részének az otthona a beruházás során, illetve Miskolcon a Károly Hotel is, ahol szintén sokan vannak elszállásolva. Mindkét helyszínt rendőrök őrizték, és a katonaság fertőtlenített.

Az Észak kérdésére a MOL-tól a jelenlegi helyzetre vonatkozóan megtudtuk:

„A thyssenkrupp és a MOL gyors reakciójának, valamint az óvintézkedések maradéktalan betartásának köszönhetően az első körös tesztelés esetszámához képest az elmúlt hetek teszteredményei azt mutatják, hogy jelentősen mérséklődött a fertőzöttség a beruházáson dolgozók körében. Az aktív esetek száma mintegy a felére esett vissza. Szerencsére mindenki tünetmentes, senki sem szorul kórházi ellátásra”. Hozzátették: az igazoltan fertőzött dolgozókat és a szoros kontaktokat elkülönítették, a fertőzöttek karanténban vannak, a szoros kontaktok esetében tíz nap járványügyi megfigyelés van életben, amelyet a hatóságok felügyelnek. Mindkét csoport csak negatív teszttel térhet vissza a munkába, közölték.

„A járvány kitörését követően a negatív teszteredménnyel rendelkező és szoros kontaktnak nem minősülő kollégák hatóság által kiállított felszabadító határozat birtokában elhagyhatták szálláshelyüket és újra munkába állhattak, így a munkálatok továbbra is folytatódnak. Az intézkedések célja, hogy biztosítsuk az üzleti folytonosságot az építkezés területén és egyben a kivitelezésen dolgozók egészségét is védjük. Ennek érdekében a tesztelésen túl számos óvintézkedést vezettünk be. A kialakult helyzetet folyamatosan nyomon követjük, és a további lépéseket ennek megfelelően tesszük meg, szorosan együttműködve az érintett hatóságokkal” – nyilatkozta a cég.

 

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában