pályázati támogatás

2020.11.24. 12:00

Hamarosan befejeződik a második ütem

Ezt követően az újonnan létrehozott kiállítási tereket töltik meg tartalommal a szakemberek.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

Hamarosan befejeződnek a füzéri vár második ütemének jelenleg folyó építési munkálatai – közölte Horváth Jenő polgármester. Hozzátette: a másfél milliárd forintos pályázati támogatással megvalósuló fejlesztés mostani kivitelezése, vagyis az építkezés előreláthatólag decemberben lezárul. Ezt követően – jövőre – az újonnan létrehozott kiállítási tereket töltik meg tartalommal a szakemberek.

A polgármester emlékeztetett rá, hogy a vár első ütemét jelentő látványos fejlesztéseket körülbelül fél évtizede zárták le, azóta az egykori erődítmény látogatottsága jelentősen megnövekedett a korábbi időszakhoz képest. Egy átlagos esztendőben mintegy hetvenezren tekintik meg az ország egyik legszebb panorámával rendelkező, nagyrészt felújított várát. Rajtuk kívül mintegy 30 ezer olyan turista is van – a többségük visszatérő vendég –, akiket nem feltétlenül a vár nyújtotta lehetőségek vonzzák Füzérre, hanem a szép természeti környezet, a túrázási lehetőségek, valamint – amikor meg lehet rendezni – a rendezvények miatt érkeznek a településre. Így összesen évi százezer látogatóval büszkélkedhetnek – tette hozzá érdeklődésünkre Horváth Jenő.

(A borítóképen: A felállványozott füzéri vár)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában