politika

2020.11.26. 10:00

Gyurcsány megkeverte a lapokat Diósgyőrben

Hegedűs Andreát mint a megyei 2. számú egyéni választókerület DK-s országgyűlési képviselő-jelöltjét mutatta be szerdán a DK helyi szervezete.

default

Fotó: Vajda János

A 2022-es ország­gyűlési választásra az ellenzéki együttműködés mind a 106 egyéni választókerületben egy-egy jelöltet kíván állítani. Az egyéni ország­gyűlési választókerületekre az ellenzéki pártok előválasztást terveznek 2021 tavaszán.

A DK megnevezte Miskolcon az egyik jelöltjét, Hegedűs Andreát, aki röviden elmondta: 30 éve áll a katedrán, és 10 évet volt önkormányzati képviselő, jelenleg a közgyűlési többségben lévő Velünk a Város frakció­ helyettes vezetője. Azt is megtudtuk: az ellenzéki összefogásnak az a célja, hogy „hidegebb éghajlatra küldjék a Fidesz–­KDNP-t”, fogalmazott Hegedűs Andrea. A jelölt hangsúlyozta, hogy céltudatos, határozott, kemény nőnek tartja magát.

Az Észak rákérdezett: mikorra várható a többi DK-jelölt megnevezése. Hegedűs Andrea azt válaszolta: a kiválasztás folyamatban van. Azt is felvetettük: a 2019-es önkormányzati választások idején még civil támogatókkal indult, majd a választások után néhány héttel osztotta meg közösségi oldalán, hogy DK-s politikus.

Hegedűs Andrea úgy reagált: MSZP-s önkormányzati képviselő volt 2010 előtt, 2019 őszén a kampánycsapatában mindenki tudta, hogy ­DK-s, de mivel még nem volt tagja a pártnak, nem tájékoztatta erről a választópolgárokat.

Mit szól Varga László?

Eddig az országgyűlési választásokon Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő indult hagyományosan a 2. számú választókerületben. A honatyától rákérdeztünk: mit szól ahhoz, hogy a baloldalon a DK már bejelentette a jelöltjét a hagyományosan hozzá köthető kerületben, illetve meg tudja-e erősíteni azt a lapinformációt, hogy őt az 1. számú egyéni választókerületben indítja majd az MSZP.

Varga László válaszában úgy fogalmazott: „Hat ellenzéki párt megegyezett arról, hogy közös program mentén, közös egyéni jelöltekkel indul a 2022-es országgyűlési választáson. Az MSZP nyitott arra, hogy az egyes körzetekben a jelöltek személye előválasztáson kerüljön kiválasztásra. Természetesen szándékomban áll indulni abban a választókörzetben, amelyben egyszer már nyertem, és hiszek benne, hogy egyéni képviselőként még hatékonyabban tudom majd képviselni a Miskolcon és a környező településeken élők érdekeit az Országgyűlésben.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában