Ünnep

2020.11.27. 10:00

Gyertyagyújtás idén az online térben

Minden eddiginél látványosabb lesz Tokaj főtere az adventi időszakban.

Erdős József

Forrás: EJ

A „hivatalosan” kaukázusi jegenyefenyő fajtájú fa a Kossuth téren kap helyet, a díszítésnek a Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár a „főszervezője”, kiegészülve a városüzemeltető és a múzeumi munkatársakkal. Az érvényben lévő járványügyi szabályok idén – egyelőre – nem teszik lehetővé az adventi programok megrendezését, ezért a hagyományos gyertyagyújtást az online térben tartják.

– Az elmúlt öt évben minden adventi vasárnapon rendezett Tokaj programot, nem szerettük volna, ha ez a szép hagyomány a pandémia miatt megszakad – fogalmazott dr. Fintor Gábor, a Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár intézményvezetője. – Arra a döntésre jutottunk, hogy fellépők nélkül, de a történelmi egyházak helyi vezetőivel egy rövid ima és áldás mellett meggyújtjuk a négy adventi gyertyát.A szabályok miatt a közönség nem vehet részt a programon, de minden vasárnap délután videós formában megtekintheti azt az internetes közösségi oldalunkon – tette hozzá az igazgató.

Segíteni a ráhangolódást

Tokajban a római és a görögkatolikus egyház mellett a református és az evangélikus felekezetek vezetői vesznek részt az alkalmakon, korábban pedig a helyi óvoda, általános iskola és gimnázium növendékei, valamint zárásként a város vegyes kara működött közre. Ezek most érthető okokból elmaradnak, de a videós összeállításba a kórus tavalyi, jubileumi hangversenyéből is felcsendülnek majd részletek.

A város főterének díszítése azonban nem marad el, a szervezők azt ígérik, hogy minden eddiginél szebb és látványosabb ünnepi díszbe öltöztetik Tokajt, segítve ezzel a karácsonyra való ráhangolódást.

(A borítóképen: Tokaj karácsonyfáját állítják a városüzemeltető munkatársai)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában