közfoglalkoztatók

2020.11.15. 19:30

Elismerték a kiemelkedő szakmai munkájukat

Idén is elismerésben részesítette a közfoglalkoztatási programok megvalósítása során kiemelkedő szakmai munkát végzett közfoglalkoztatókat a Belügyminisztérium. A díjakat – a járványhelyzetre való tekintettel szűk körben, a vonatkozó előírásokat betartva – november 12-én adta át dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott és Vanczák Zoltán rend­őr ezredes, a Belügyminisztérium szakmai főtanácsadója az érintett települések képviseletében megjelenteknek.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében négyen, Gelej Község Önkormányzata, Perkupa Község Önkormányzata, Szemere Község Önkormányzata, valamint a Putnoki Városgondnokság részesült díjazásban és egyenként 10 millió forintos közfoglalkoztatási támogatásban.

Elismerésben azok a közfoglalkoztatók részesülhetnek, amelyek a közfoglalkoztatás keretében 2011 óta kialakított termelési tevékenységet egymásra építve valósítják meg, van jövőképük, valamint a létrehozott termelő kapacitás működése elősegíti a településen élő hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását.

A települések a díjjal együtt megítélt támogatást a „Start PLUSZ 2020” program keretében használhatják fel a meglévő termelőkapacitás továbbfejlesztésére, eszközök, alapanyagok beszerzésére, piackutatásra, valamint marketingre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában