gyász

2020.11.20. 09:30

A polihisztor utolsó útja

Eltemették Kopátsy Sándort, az iskolateremtő közgazdászt.

balról: Lengyel László a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke, Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere és Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke, a Költségvetési Tanács elnöke

Fotó: Bujdos Tibor

Végső nyugalomra helyezték Kopátsy Sándort, a 98 éves korában elhunyt közgazdászt. A sokoldalúan művelt szakembertől a család mellett közéleti személyiségek, barátok és tisztelők búcsúztak csütörtökön a miskolci Deszkatemetőben. Hamvai a Szentpáli-kriptába, néhai felesége, Szentpáli Ágnes mellé kerültek.

Az élete végéig aktív, iskolateremtő szakember pályája a világháború utáni Magyarország gazdasági reformprogramjaitól, az 1960-as évek új gazdasági mechanizmusának ismertetésén és magyarázatán át a minőségi társadalom elérésének céljára fókuszáló közgazdaságtani munkák megalkotásáig ívelt.

A páratlanul gazdag életmű fontosabb állomásait a ravatalnál felidéző Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság tiszteletbeli elnöke arról beszélt, hogy Kopátsy az elsők között mutatta ki, hogy korunk fejlett társadalmában nem a befektetett tőkén vagy az infrastruktúrán áll vagy bukik egy gazdaság sikere, hanem a képzett, tehetséges munkaerő mennyiségén. Szerinte napjainkban olyan új közgazdaságtanra van szükség, amely a fizikai mellett a szellemi tőkével is számol.

A kérdésre, hogy mitől függ a következő generáció minősége, a pályatárs Kopátsy válaszát felelevenítve kijelentette: a családi környezettől, az oktatástól és az erkölcstől. Ezzel egyik könyve, A T.E.T.T. A minőség társadalma című munkára utalt, amelyben megfogalmazta, hogy a társadalom szellemi vagyonát és fejlődését alapvetően meghatározza a kultúra, az erkölcs, a tudás és a tehetségek kiművelése.

Számos gondolata mára általánosan elfogadottá vált, meglátásai beépültek a magyar közgazdasági gondolkodásba. Tanulmányain, könyvein szakemberek generációja nevelkedett és nőtt fel, megismerve azt a felfogást, hogy a közgazdász szakmában is alapvető erény a nyitottság, a megszabadulás a rossz, idejétmúlt dogmáktól. „Nem a szent meggyőződés, hanem a kétkedés vezet az igazsághoz” – utalt erre Kopátsy szavaival búcsúztatójában Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a személyes baráton túl a Dr. Szentpáli István Emlékére Alapítvány létrehozójáról is megemlékezett. A hagyaték ápolására feleségével, néhai Szentpáli Ágnessel közösen alapított szervezet a mai napig támogatja a miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola diákjait és a Miskolci Egyetem közgazdász- és mérnökhallgatóit, doktoranduszait.

Kopátsy Sándor 2004-ben talált otthonra Miskolcon. Érdemeit ismertetve Veres Pál, a város polgármestere kiemelte humanizmusát és a nemzet szolgálatáért végzett tevékenységét, amit következetes szakmaisággal képviselt.

A 20. század legradikálisabb reformerei közé tartozott. Hitvallását, mely szerint az új szemléletű társadalom új közgazdaságtant igényel, a Pénzügykutató alapító elnökeként is megvalósította – fogalmazott Lengyel László, a társaság jelenlegi elnök-vezérigazgatója. Korát megelőző meglátásaira példaként hozta, hogy már az 1960–70-es években foglalkozott a globális felmelegedés, a savas esők és a túlnépesedés problémájával. Forradalmi hatású meglátása volt a magyar vidék felfedezése, és az ott felhalmozott sok évszázados tudás hasznosíthatóságának reflektorfénybe állítása, ami máig aktuális.

(A borítóképen: Közéleti személyiségek a ravatalnál. Lengyel László politológus, Bihall Tamás kamarai elnök, Veres Pál polgármester, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában