lista

2020.10.30. 17:00

Továbbra is a Herman az élen

Megjelent az idei középiskolai rangsor, mely nem okozott nagy meglepetéseket.

Hegyi Erika

20200902 Miskolc fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország Kémia és történelem óra a Herman Ottó Gimnáziumban. képen: Teplicky István és Rudó József kémia tanárok

Fotó: Ádám János

Három megyénkbeli középiskola került be az ország 100 legjobb gimnáziuma közé.

A HVG idén is megjelent listája több szempontból vizsgálta és pontozta az intézményeket.

Megyénkből a legjobb helyen a Miskolci Herman Ottó Gimnázium végzett, 23. lett, a Földes Ferenc Gimnázium az 56., a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium pedig a 70.

a rangsorban.

Az általunk megkérdezett igazgatók szerint a lista sok mindent megmutat egy-egy iskoláról, de sok mindent nem.

Előrébb kerültek

Madarász Péter, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója rámutatott, a tavalyi listán a 37. helyen voltak, tehát az idén jóval előrébb kerültek. Az ilyen arányú különbségek azonban nem jelentik azt, hogy komoly változás történt volna egy-egy iskola életében, hiszen apró dolgok miatt is lehet előre vagy hátra csúszni több helyet. Érdemes inkább sok év teljesítményét vizsgálni.

– Előfordulhat, hogy egy-egy évfolyamra vagy egy-egy osztályba kevésbé motivált diákok kerülnek, ami kihat a tanulmányi és felvételi eredményükre, ez pedig az iskola rangsorban elfoglalt helyére. Úgy vélem, hogy amelyik intézmény ott van az ország összes gimnáziuma közül az első harmadban, ott biztos, hogy jó munkát végeznek, kiemelkedő a színvonal – fogalmazott az igazgató.

Elmondta azt is, az elmúlt évekhez hasonlóan a lista különböző szempontok figyelembevételével készült. Számítottak a nappali tagozatos, tizedik évfolyamosok 2019-es kompetenciamérésének eredményei matematikából és szövegértésből, a nappali tagozatosok érettségi eredményei matematikából, magyarból, történelemből és idegen nyelvből, valamint az egyetemre, főiskolára bejutott diákok átlagpontszáma.

Ez utóbbival az elmúlt években volt egy kis vitájuk a rangsor készítőivel, árulta el Madarász Péter. Korábban ugyanis nem a felvételi pontszámokat vették figyelembe, hanem azt, hogy a diákok melyik egyetem melyik karára nyertek felvételt, és hogy az a kar az országos rangsorban hol szerepelt. Ez viszont épp a vidéki gimnáziumokat hozta hátrányos helyzetbe.

A tanulás érték

– Ami büszkeséggel tölt el minket, hogy az északkelet-magyarországi régió legjobb gimnáziumai vagyunk. Azonban azt is fontos megjegyezni, hogy ezekből a rangsorokból nem derül ki az iskola hozzáadott értéke. Azok a kollégák is nagy tiszteletet érdemelnek, akik a hátrányos körülmények közül érkező tanulókkal foglalkoznak. A mostanihoz hasonló rangsorokat viszont azok a szülők keresik, akik számára a tanulás érték és erény. Ők fontosnak tartják, hogy milyen szinten van egy-egy intézmény, milyen ott a képzés, és a későbbiekben ők is megtesznek mindent annak érdekében, hogy a gyermekük a legjobb eredményt érje el – hangsúlyozta az igazgató.

Következetes munka

A Földes Ferenc Gimnázium úgy tudott kiváló eredményt elérni, hogy az itt tanító pedagógusok a tehetséggondozáson kívül a hátránykompenzációt is feladatuknak tekintik. A kezdetek óta működik az intézményben az Arany János Tehetséggondozó Program, valamint az országban egyedülálló Digitális Középiskola, mely a felnőtt hallgatók érettségihez jutását tűzte ki célul.

Fazekas Róbert megbízott intézményvezető az Északnak úgy fogalmazott, eredményeiket annak köszönhetik, hogy az iskolában következetes pedagógiai munka folyik. Hozzátette: a rangsornak van tájékoztatási értéke, hiszen az objektív szempontok alapján készül. Az iskolaválasztókra is hatással van, de az is igaz, hogy a személyes tapasztalatok még ennél is fontosabbak. Ezekből a rangsorokból ugyanis hiányoznak a gimnáziumok egyedi vonásai, sajátosságai.

– Az talán kevésbé közismert például, hogy a régió úgynevezett nagy gimnáziumai közül csak a Földesben van Arany János Tehetséggondozó Program. És azt is tudni kell, hogy nagyon sok olyan gimnázium fel sem kerül a listára, amelyekben nem a tanulmányi eredmény az elsődleges, hanem például a kiváló művészeti képzés vagy a nagyszerű sporteredmények – mutatott rá Fazekas Róbert.

(A borítóképen: Kémiaóra a Herman Ottó Gimnáziumban. Teplicky István, Rudó József kémiatanárok és a diákok)

 

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában