családalapítás

2020.10.27. 09:00

Öt éve nő folyamatosan a gyermekvállalási kedv

A KINCS szerint a fiataloknak fontos a saját otthon is a családalapításhoz.

Pap Gyula

Forrás: Shutterstock

Emeséék mindketten nagycsaládos környezetből érkeztek, így nem volt vita köztük arról, hogy minimum három gyereket tervezzenek. Fontos tényező volt azonban, hogy megfelelő körülmények között tudják felnevelni, iskoláztatni az utódokat. Némi korlátot jelentett az akkori lakásuk mérete, hamar zsúfoltnak bizonyult öt fő számára.

Nagyobbat gondolhattak

Emeséék így örömmel kaptak az alkalmon, hogy a csok segítségével „nagyobbat” gondolhattak, és belementek egy minőségi cserébe. A komfortosabb körülmények között új gondolatok születtek, így hamarosan megérkezik a család hatodik tagja is. Mindenki nagyon izgatottan várja, kislányuk is megjegyezte, mikor szóba került a baba érkezése: párosan szép az élet.

A fentiekre rímel rá szinte az, ami az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában elhangzott. „A magyar fiatalok számára fontos a saját otthon a családalapításhoz” – mondta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke. Fűrész Tünde egy tavalyi kutatásukra hivatkozva kiemelte: a magyar fiatalok szerint a gyermekvállalás szempontjából a három legfontosabb tényező a testi-lelki egészség, a biztos munkahely és a megfelelő lakásviszonyok. A szervezet elnöke szerint egész Közép-Kelet-Európára jellemző, hogy az emberek szeretik, ha önálló tulajdonuk van, és ezt erősítette meg egy korábbi kutatásuk is, melyben a megkérdezettek 80 százaléka tartotta fontos tényezőnek az önálló otthont a gyermekvállaláshoz.

Központi helyen

A KINCS elnöke hangsúlyozta: a lakhatás biztonsága 2010 óta központi helyet foglal el a kormányzati politikában, ezt mutatja a devizahitelesek megsegítése, a rezsicsökkentés és az öt évvel ezelőtt indult otthonteremtési program is, ami jövőre otthonfelújítási programmal is kiegészül. Ennek során akár hárommillió forintot is kaphatnak a családok. Fűrész Tünde kiemelte: a családpolitikai intézkedéseknek demográfiai hatásai is vannak: 2015 óta folyamatosan nő a gyermekvállalási kedv, idén szeptemberben is közel hat százalékkal több gyermek született, mint egy évvel ezelőtt.

Megújult otthonban

A megyénkben élő András nagy álma válik valóra reményeik szerint: hamarosan kisfiúval gyarapodik a család. Az első gyermeket várók fokozott izgalma erőt vett

az egész famílián, a szülőkön kívül a nagyszülők és nagybácsik is bevetették magukat a saját „Gyerekváró Otthonfel­újítási Programba”. Az önerő még így is meglehetősen korlátozott; örömmel értesültek a tervezett központi otthonfelújítási programról. Ezért aztán, ha minden jól megy, a kicsi születésére meg­szépült otthonban, vadonatúj körülmények között fogadhatják az apró jövevényt – mindenki örömére.

(A borítóképen: Egyre több gyermek születik Magyarországon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában