ráfért

2020.10.09. 13:30

Megújul a sajóvelezdi templomtorony

A református templom tetejét többször is megbontotta a szél, elkerülhetetlenné vált a felújítás.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Féléves kivitelezési munka végére érnek rövidesen Sajóvelezden. Áprilistól zajlik a helyi református templom tornyának a rekonstrukciója, amelyet egyházkerületi támogatásból, nagyságrendileg harmincmillió forintból valósítanak meg. A 2000-es években a külső homlokzat és a belső tér már átesett egy rekonstrukción, ami azt jelenti, hogy több lépcsőben az egész épület felújítása megtörtént.

Cserélnek, vakolnak

– Ez volt most számunkra a legfontosabb – tette hozzá Pásztor Dániel sajóvelezdi református lelkipásztor. – A korábbi héjazat lebontása már megtörtént, most cinklemezzel újraborítjuk, cseréljük az elhasználódott részeket. Emellett pedig az egész toronyfalat is újravakolja a kivitelező. Azért volt lényeges ez a felújítás, mert korábban a szél több helyen is megbontotta a tornyot, méghozzá olyan mértékben, hogy már alpintechnikával sem lehetett javítani.

Fotó: Marosréti Ervin

A templomépületet egyébként másfél évtizeddel ezelőtt tettük rendbe, és a belső tér is megfelel a kor követelményeinek. Most már a munka finisében tartunk, bízunk benne, hogy október végén sikerül mindent a terveknek megfelelően befejeznünk.

Pásztor Dániel azt is megjegyezte, hogy a templomban zajló munka egyáltalán nem befolyásolta a mindennapokat. A sajóvelezdi istentiszteleteket eddig is meg tudták tartani, és természetesen ezután is így lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában