turul

2020.10.28. 11:00

Megakadt a lepel

Harminc éve avatták újra a turulszobrot, az ünnepség kis kellemetlenség miatt szenvedett késedelmet.

Forrás: ÉM

Abaúj és Borsod megye határán, az újfalusi parton, a 3-as főút nyugati oldalán áll a 34. császári és királyi gyalogezred emlékére állított emlékmű, közismertebb nevén, a „turul” – foglalta össze a harminc éve történtek előzményét az Északnak az egykori szemtanú, Mező István, az ismert karikaturista.

Állítólag beolvasztották…

Az ezredet még Mária Terézia alapította 1753-ban, és az I. világháborúban ide sorozták be a borsodi és abaúji fiatalokat. A harcokban elesett bajtársaik emlékére állították a túlélők, s 1931-ben került sor az ünnepélyes átadásra.

A 12 méter magas, haraszti kemény mészkőből készült oszlop Ligeti Miklós szobrász alkotása. (Ő alkotta a városligeti Anonymus-szobrot is.)

Az oszlop tetejére hatalmas, karmai közt kardot tartó bronz turulmadarat helyeztek. Ezt az 50-es években eltávolították, majd nem sokkal később eltűnt a megyeháza pincéjéből.

– 1990-ben – a szikszói, az ongai, az arnóti és a felsőzsolcai önkormányzatok adományaiból – helyreállították az obeliszket, kijavították a megrongált feliratokat és az oszlop tetejére pedig visszakerült a Pócsik István által készített turul. Avatásán részt vett Für Lajos akkori honvédelmi miniszter. Több száz ember gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen az eseménynek.

A turulmadár fehér lepedővel letakarva várta az avatást. Nekem valami baljós sejtésem volt, hogy a turulmadárnál túl sok lehetőség van arra, hogy valamibe beleakadjon a lepedő. A madár csőre, szárnya, farka, nem beszélve a karmai között lévő kardról, mind megannyi lehetőség a malőrre. És mintha ráéreztem volna… Megérkezett Für Lajos honvédelmi miniszter, rövid beszéd, majd szobor­avatás. Lett volna. Ha az a fránya lepedő bele nem akad a madár csőrébe! Valószínűleg a szervezők is számíthattak erre, mert készenlétben állt egy alumínium létra, amin egy derék polgár felmászott, és kiakasztotta a lepedőt. Elgondolkodtam, hogy

a pártállam idején mennyivel könnyebb volt szobrot avatni. Lenin fején sokkal jobban csúszott a lepedő – idézte fel Mező István.

(A borítóképen: Az eredeti turulszobor az egykori képeslapon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában