rekonstrukció

2020.10.07. 17:30

Jó úton közelebb kerülni a fővároshoz

Jövő év közepére készülhet el a rekonstrukció tervdokumentációja, majd a közbeszerzés után kezdődhet a kivitelezés.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Konkrét tervek, feladatok hangoztak el a 25-ös és a 23-as számú főutak fejlesztésével kapcsolatban a borsodnádasdi szerpentin szentdomonkosi végén tartott sajtótájékoztatón. Az említett részen megkezdődött a tervezés, gyorsítósávokat és elkerülő utakat is terveznek annak érdekében, hogy Ózd irányából jelentősen csökkenteni tudják az utazási menetidőt a főváros felé. Az említett útszakasz évtizedek óta erre vár, most elindult a folyamat.

Hosszú folyamat

– Többéves előkészítő munka és lobbitevékenység eredménye volt az, hogy egyáltalán eljutottunk odáig, hogy a nyomvonal kijelölése mellett most már a konkrét tervezési szakaszba léptünk – jegyezte meg Riz Gábor, Ózd és térsége országgyűlési képviselője. – A tervezési szakasznak is azon a részén járunk, amikor a talajmechanikával a konkrét nyomvonal kijelölése történik meg. Számunkra ez egy lelki kérdés, a fizikai megközelítés kérdése, Ózd és térsége számára pedig megélhetés, az élhetőség kérdése. A személynek, a munkaerőnek, a családtagnak el kell jutnia az ország középső részébe, sőt akár azon túl is. Mi is szeretnénk jó úton és gyorsan haladni, ahogy azt teszik ezt máshol is az országban. Bízunk benne, hogy a jövő év közepére elkészülő tervdokumentumok lehetővé teszik, hogy a közbeszerzés után a kivitelező ugyanilyen lendülettel tudja megkezdeni a konkrét kivitelezési munkálatokat is.

A tájékoztatón a fejlesztés terveinek részleteit is ismertették: ez alapján, ha a kivitelezés befejeződik, akkor Ózd és Bátonyterenye között jelentősen rövidülhet a közlekedésre szánt idő.

Elkerülők, gyorsítósávok

– Jelenleg több mint hetven kilométer útszakasz terveztetése zajlik társaságunk felügyelete mellett – fogalmazott az eseményen Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztés Zrt. útfejlesztési igazgatója. – Ez egészen Bátonyterenyétől Ózdon át egészen Bánrévéig, a 26-os út beágazásáig tart. Ezen a részen közel tizenöt kilométernyi elkerülő út is az előkészítés részéhez tartozik, hiszen a meglévő nyomvonal mellett Nemti, Tarna­lelesz, Bükkszenterzsébet és Szentdomonkos településeket igyekszünk majd a forgalmon gyorsítás érdekében kikerülni. Emellett Ózd–Hódoscsépány belső tehermentesítő szakaszának is elkészülnek az engedélyezési és a kiviteli tervei. A jelenlegi sajtótájékoztató helyszínén, tehát a Borsodnádasd és Szentdomonkos közötti, szerpentines részen pedig a tervezők feladata a meglévő út mellett egy kapaszkodósáv megtervezése lesz. Ez utóbbi munkához tervezési szinten bizonyos geotechnikai fúrásokat el kell végezni, ezen a részen a hegy és a domboldalak támfalas megerősítése várható, így tud majd kialakulni ez

a pluszkapaszkodósáv.

(A borítóképen: A borsodnádasdi szerpentinre gyorsítósávokat terveznek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában