„30 éve szabadon – Amit lebontottunk…”

2020.10.03. 18:30

Installáció készült a rendszerváltásról

Átadták a rendszerváltáshoz kapcsolódó eseményeket ábrázoló installációt.

Apagyi Beáta

Fotó: Bujdos Tibor

A „30 éve szabadon – Amit lebontottunk…” című rendezvénysorozat keretében megalkotott „Hypercube” köztéri installációt az érdeklődők a miskolci Szent István téren tekinthetik meg. A sajtónyilvános eseményen Veres Pál, Miskolc polgármestere elmondta, hogy a rendszerváltás eseményei jelentősen hozzájárultak a mai Magyarország társadalmi és gazdasági berendezkedéséhez és a demokratikus jogállam létrejöttéhez.

Mi is történt?

Balogh Gábor történész hozzátette: – Az installáció különösen ahhoz a generációhoz kíván szólni, amely már csak a történelemkönyvekből ismeri az eseményeket, hogy mi is történt ekkor hazánkban. Számukra ez már ténylegesen csak pár oldalnyi megtanulandó lecke, mégis próbálunk ezen túlmutatni.

Lestár Péter, a Perfect Média Kft. ügyvezetője, valamint az installáció tervezője a pályázatkiírás láttán valami meghökkentővel akart előrukkolni, amit a fiatalok nemcsak megnéznek, és továbbállnak, hanem gondolkodásra készteti őket.

– Mivel az oszlopon nem fért el az összes lényeges információ, így készítettünk egy kiadványt, amit a középiskolásokhoz és a városokba is eljuttatunk. De ha csak arra sikerül felhívni a figyelmet az installációval, hogy Antall József nevét két l-lel írjuk, már megérte a fáradozást – erősítette meg.

Tompa Sándor egykori országgyűlési képviselő maga is átélte az eseményeket.

– Vér nélküli forradalmat csináltunk, a város intézményei, az egyetem, a különböző gyárak, értelmiségi körök mind-mind hosszas előkészületek után részt vettek ebben a folyamatban – emelte ki.

(A borítóképen: Az installáció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában