fejlődő falu

2020.10.14. 15:00

Harminc év eredményei Rásonysápberencsen

A település első embere jól emlékszik minden lépésre a falu fejlődéséből.

Horváth Imre

Fotó: Kozma István

Harminc­éves évfordulója van az önkormányzatiságnak Magyarországon, Medve Ferenc, Rásonysápberencs első embere pedig azon kevesek közt van, akik a kezdetektől településvezetőként dolgoznak.

Három településből – Rásony, Abaújsáp, Szárazberencs – a harmincas évek végén a kistelepülések összevonásánál alakult ki Rásonysápberencs. Mezőgazdasági település volt elsősorban, az ötvenes, hatvanas években sok ház épült, de a kilencvenes rendszerváltás után sok feladat várt az önkormányzatra a jelenleg hatszázas lélekszámú faluban.

Fokozatosan haladtak előre

– A kastély egy melléképületében, ahol raktár volt régen, alakítottak ki egy szolgálati lakást, egy orvosi rendelőt és egy kis elöljárói irodát, ott indult a hivatal 1990-ben.

A jelenlegi önkormányzati épület már 2000-ben épült. De bizony a rendszerváltáskor nem volt semmink, az utak még nem voltak aszfaltosak, és híján voltunk az infrastruktúrának is, így bizony komoly feladatokkal kellett szembenézni. Az elsők között szerveztünk például kábelhálózatot a tévéhez, ugyanis akkor még a két csatorna közül az M2 szinte sehol nem volt fogható a dombok miatt. Egy arnóti vállalkozó helyezett ki megfelelő helyre egy antennát, és úgy szórtuk az egész településen, amelyhez gyűjtést szerveztünk, és belépési díjat fizettek a lakók. A gáz bevezetésénél eladtuk a kastélyt a saját erőhöz, de nálunk minden portán bent van a gázszolgáltatás. Aztán csak kaptunk pénzt erre-arra, az utakat fejlesztettük, járműveket, gépeket sikerült vásárolni, fejlődtünk, ahogy tudtunk – emlékszik vissza a polgármester az elmúlt harminc évre.

1992-ben már vettek egy Robur buszt, és ezzel azt a feladatot végezték, amit ma falugondnoki szolgálatnak hívnak. Vitték a gyerekeket iskolába, óvodába, péntekenként bevásároltak vele a falusiakkal, de azt használták temetésnél, lagzinál is.

A közmunka keretében is sokat tudtak haladni, kerítéseket építettek, köztereket fejlesztettek az elmúlt években, így a hivatal szigetelését és festését vagy a kultúrház festését, nyílászárócseréjét is a közmunkások végezték. Napjainkra viszont, aki csak tudott, elment dolgozni, így a mezőgazdasági vonalat viszik még tovább. Huszonöt évig szerepelt a település a szociális földmunkaprogramban, így ennek nagy hagyománya van Rásonysápberencsen. Jelenleg burgonyát, babot, zöldséget, sárgarépát, hagymát, kukoricát, búzát, árpát, káposztát ültetnek, utóbbit savanyítják is. Tyúkokat nevelnek, így tojás is van.

Sikerült támogatást nyerniük egy köztéri sportparkra, amelyet hamarosan ki is építenek, a terület előkészítése már megtörtént. Illetve egy határon átnyúló programnak köszönhetően a kultúrház vizesblokkját újítják fel éppen. A közelmúltban sikerült az Árpád-korabeli, református templom tetejét lecserélni, és a temető ravatalozója is szépen megújult.

A település iskolája az elsők között volt az országban, amely a Mária Terézia református iskolaindítási programban megvalósult, ma már másik épületben működik, de csak két első osztály. Második osztálytól Kázsmárkra járnak a gyerekek, ahogy Léhről is, és a három település elsőse jár Rásonysápberencsre. Az óvodás gyerekek is Kázsmárkra járnak, ahol bölcsőde is épült most.

(A borítóképen: Medve Ferenc elmondta, még mindig erős a mezőgazdasági vonal a településen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában