életmentés

2020.10.28. 08:30

Bárkiből lehet életmentő hős

A Magyar Vöröskereszt ingyenes foglalkozásain bárki elsajátíthatja az életmentés alapjait.

Kiss Daniel

20190812 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország Vöröskereszt Sarolta utcai irodájában tartották meg a Hősképző nevű programot.

Forrás: KI

Fotó: Kozma István

Bármelyikünkkel előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amikor egy veszélyben lévő embertársunkon azonnal segíteni kell. Leggyakrabban talán a közutakon fordul ez elő, balesetek esetében, ezért is kötelező minden jogosítványát megszerző sofőrnek az elsősegélynyújtás alapjait elsajátítani.

Magam is átestem ezen a vizsgán annak idején, de be kell vallanom, kissé kikopott belőlem ez a rendkívül fontos tudás. Így elhatároztam, hogy elmegyek a Vöröskereszt miskolci Hősképzőjére, ahol felfrissíthetem ezeket az ismereteket.

Az alapoktól kezdve

A Sarolta utcai Önkéntes Központban öten ültünk, két előadóval. Ebben a rendkívüli helyzetben figyelnünk kellett a járvány okozta veszélyekre, így az előadók és a „leendő hősök” is tartották egymástól a tisztes távolságot.

Mi is az elsősegély? Sajnos amikor baleset ér valakit, akkor legtöbbször nem lesz helyben orvosilag képzett segítség. A mentők hívásával nem késlekedhetünk, de magunk is tehetünk azért, hogy a veszélyben lévő személyt segítsük a szakértők kiérkezéséig. Ezen életek múlhatnak.

A Magyar Vöröskereszt ingyenes foglalkozásain évente több alkalommal avatja be a laikusokat az életmentés alapjaiba. A résztvevők megtanulhatják az elsősegélynyújtás miértjét és mikéntjét is.

Mi is megtanulhattuk, hogyan kell egy eszméletét vesztett emberen újraélesztést végrehajtani, ekkor egy olyan babán gyakorolhattuk a mellkaskompressziót, melyet az előadók rendszeresen fertőtlenítettek, és rajtunk kívül még a babán is maszk volt. Megváltoztak ugyanis a járvány alatt az elsősegélynyújtás eljárásai, ezt a friss tudást sokan hasznosíthatjuk.

Megismerhettük a mentősök korszerűbb újraélesztő eszközeit, de az autónkban vagy táskánkban megtalálható kötések, kendők szakszerű használatát is elsajátíthattuk. Megtanultuk a különböző sérülések – rándulás, törés, égés – felismerésének módjait, és a helyes eljárást, amit vészhelyzetben hasznosítanunk kell.

Fontos megjegyezni, hogy nem tehetünk meg mindent: nem vagyunk orvosok. Elsősegélynyújtóként a kiérkező mentősök dolgát könnyítjük meg, de ezen a beteg vagy sérült élete is múlhat. Ha pedig ezt a tudást frissen tartjuk, akkor bármelyikünkből lehet hős. Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor valakin segíteni kell.

Aki otthonos, baráti környezetben szeretné megtanulni az elsősegélynyújtás alapjait vagy hozzám hasonlóan felfrissítené korábban megszerzett tudását, azt

a Magyar Vöröskereszt Hősképzőjén szeretettel fogadják.

A legközelebbi Hősképző november 26-án 16 órától lesz, előzetes e-mailben ([email protected]) vagy telefonon (+36/70-933-8250) keresztül történő jelentkezés után a Sarolta utca 18. alatt várják a leendő hősöket.

(A borítóképen: Képünk egy korábbi miskolci Hősképzőn készült)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában