madármentés

2020.10.13. 18:30

A fülesbagoly fiókák már szabadok

Az áldozatkész és hősies állatmentőknek köszönheti a bagolycsalád az életét.

Hegyi Erika

2020.01.29. Paks Az erdei fülesbagoly idén az év madara, és a kampány első országos akciójaként telelőhely felmérést hirdetett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amelyhez a dunakömlődiek is csatlakoztak. Tizenhárom példányt számoltak össze. Fotó: Molnár Gyula Tolnai Népújság

Forrás: ÉM

Szabadok a megyaszói fülesfiókák, adták hírül a napokban a Mályi Madármentő Állomás munkatársai. Május 6-án mentették ki a három erdei fülesbagoly-fiókát és az anyjukat Megyaszó határából. Brutálisan bántalmazták őket. Az anyabagoly mindkét szárnyát eltörték, majd egy zsákban kidobták a fiókáival együtt. Még szomorúbb a történet, ha hozzátesszük, hogy az erdei fülesbagoly 2020-ban az év madara. Mind a négy állat halálra rémülten kuksolt a zsákban, hiszen a tojó nem tudott volna repülni, így a kicsik éhen haltak volna.

Csak pislogtak

Alig pelyhesen pislogtak a súlyosan sérült anyjuk alól a zsákban. Az egyik kisbagolynak felszakadt a nyaka, és megsérült az egyik szeme is. Az állatvédők gondoskodásának köszönhetően azonban az eltelt öt hónap alatt teljesen felnőttek, és ma mind a három kisbagoly visszakapta a szabadságát.

Az anyabagolynak a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítványnál műtötték meg mindkét szárnyát, de neki még időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen felépüljön. A fiókák visszakerültek a természetbe.

„Boldog, hosszú életet kívánunk nektek!” – tették hozzá a természetvédők.

A bagolycsalád megtalálása után egyébként folyamatosan tudósítottak az állapotukról. Május végén például ezt írták: „Ebben a pillanatban értünk vissza a madárkórházból a megyaszói fülesanyukával. Vizitre vittük, hogy minden rendben van-e. Az orvos megvizsgálta, és egészen jól néz ki a madár szárnya. Egyelőre még a velőűrszegek tartják össze azokat, de ha minden jól megy, hamarosan ki lehet szedni. Utána a mi feladatunk lesz, hogy gyógytornázzuk és segítsük őt újra használni a szárnyát. Megérdemel egy tapsot a doki, hogy megműtötte a madarat, megérdemel egy tapsot a bagoly, hogy jól tűri a megpróbáltatásokat, mi meg csak madarakat mentünk, és tesszük a dolgunkat.”

Június végén pedig azt tudhattuk meg, hogy a fülesfiókák terrorizálták az anyjukat, hiszen már nem tudták, hogy ő az anyjuk, és az anya sem ismerte már meg a fiókáit. Így aztán külön kellett őket tenni. Június végére a kicsik szépen repültek, a többi fülesfiókával töltötték a napjaikat. Ma pedig szabadok, elkezdhetik önálló életüket.

(A borítóképen: Erdei fülesbagoly)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában