kikapcsolódás

2020.09.11. 14:30

Színes programok vártak mindenkit

Kiállításmegnyitó, színházi előadás, néptánc és koncert is szerepelt a programban.

Horváth Imre

Forrás: Olvasónk küldte

Alacsony lélekszáma ellenére pezsgő kulturális és táborozó élet jellemzi a Bódva völgyének egyik legszebb aprófalvát, Tornabarakonyt. Idén azonban a koronavírus-járvány miatti helyzet – ahogy a megye más településein is – több tervet, elképzelést, programot is keresztülhúzott.

Jászberényi vendégfellépők

Így például nem tudták megrendezni a méltán népszerű Gömör-Tornai Népművészeti Találkozót sem, amely pedig éppen idén jubilált volna a tizedik alkalommal.

Azért a nyár végére mégis sikerült egy színes és változatos programot megtartani, augusztus 29-én rendezték meg ugyanis a falunapot, amelynek szervezésében az önkormányzatnak besegített a Baráti Kör Tornabarakonyért Alapítvány is. Mivel szinte az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy a járványhelyzet alakulása miatt hogyan és milyen keretek között tudják megtartani a rendezvényt, nem volt egyszerű dolguk a szervezőknek. Szerencsére jó kapcsolatot ápolnak a jászberényi Hamza Múzeummal és az ottani művészekkel, akik régebben is szerepeltek már Tornabarakonyban. Jászberényben pedig szintén maradtak el nyári programok, mint például a Csángó Fesztivál, ezért többen is önként jelezték: szívesen jönnek Barakonyba.

Ennek megfelelően elsőként két kiállítást nyitottak meg, Farkas Edit, a Hamza Múzeum igazgatója izgalmas, színes, impulzív festményeivel jelent meg. Illetve Velkeiné Pócz Ilona művésztanár táj- és településképeivel érkezett a faluba. Molnár János polgármesteri köszöntője után nyitotta meg hivatalosan is a rendezvényt, melyen Demeter Zoltán országgyűlési képviselő is megjelent.

Előadás a buszmegállóban

Bárdosi Ildikó népdalénekes és Molnár Miklós népzenész műsora után egy egészen meglepő helyszín kapott ref­lektorfényt. A falunap résztvevőit ugyanis a település buszmegállójába invitálták, ahol a Csécsi Hagyományőrző Csoport Fekete Ilona: A buszmegálló című falusi vígjátékát adta elő nagy sikerrel. Ezzel azonban még korántsem volt vége a kulturális programoknak, a buszmegálló után a templom volt a következő helyszín, ahol a Szent Efrém Férfikar adott igazán felejthetetlen koncertet.

Az ezt követő vacsorának is megvolt a maga különlegessége, ugyanis annak érdekében, hogy minden helyi és meghívott vendég élvezhesse a vendéglátást, a felszolgálást a jászberényi önkéntesek: a településen a falunap előtt megrendezett néptánctábor fiatal résztvevői és szüleik vállalták magukra.

De még a vacsora utánra is maradt egy program: a Be­rényi Színjátékos Társaság mutatta be a Münchhausen báró kalandjai című darabot, piaci komédia jellegű előadásban.

Két tábor

Komárominé Gál Máriától, a Baráti Kör Tornabarakonyért Alapítvány munkatársától megtudtuk, hogy alapítványuk az idén a néptánctábor mellett a honismereti táborát tudta még megrendezni. Az alapítvány által készített, a Szalonnai-nagydombság 22 települését bemutató kiadványukban szereplő településeket már az elmúlt években körüljárták, most pedig a határon is átlátogattak, és megnézték a Betléri Andrássy-kastélyt, az Andrássy Mauzóleumot, Rozsnyót, Tornagörgőt és a Szádelői-völgyet is, ahonnan a Szádelői-fennsík platóján, körtúrával jöttek vissza. De meglátogatták Szendrő nevezetességeit és Tornabarakonyban kézműves-foglalkozásokon is részt vettek a fiatalok.

(A borítóképen: Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós műsora a falunapon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában