PET kupa

2020.09.16. 07:00

Rekordot döntöttek a hulladékmennyiség összegyűjtésében

Több mint öt tonna hulladéktól szabadították meg a Bodrogot.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

Négy nap alatt több mint öt és fél tonna hulladéktól szabadították meg az I. Bodrogi PET Kupa önkéntesei a folyót, de még jócskán maradt takarítani való.

Csúcsot döntöttek

Molnár Attila Dávidnak, a szervező Természetfilm.hu Egyesület elnökének a rakamazi kempingben zajló, a vasárnapi záró rendezvényen megtartott értékelése szerint a PET Kupák történetében csúcsot döntöttek önkénteseik az egy főre jutó hulladékmennyiség összegyűjtésében.

Kiemelte: néhány hete a már nyolcadik alkalommal megrendezett Tiszai PET Kupán 10 nap alatt 8 tonna hulladék – elsősorban PET-palack, üveg és kommunális – gyűlt össze munkájuk eredményeként, most négy nap alatt, kisebb létszámmal öt és fél tonna – hasonló összetételű – szeméttől lett könnyebb a Bodrog és ártere. Hozzátette: még mindig főként a más országokból érkező, köztük cirill betűs hulladék dominál a folyóban, de szép számmal találtak olyan „szigeteket” is, ahol a helyi, kommunális szemét volt több.

Molnár Attila Dávid szerint a Bodrogon több évtized alatt felgyülemlett hulladékmennyiség van, ezért nem tudták összeszedni annak túlnyomó részét. Kiemelte: a folyó környezetének tisztán tartásában a helyieknek is szerepet kell vállalni, de a következő években újra megszervezik a Bodrogi PET Kupát is. Beszélt arról is: a Bodrog menti települések sokat segítettek a PET-kalózoknak. Remek partnerük volt még a vízügyi igazgatóság, akik csapattal is részt vettek a jótékony megmérettetésen.

Sok még a teendő

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos egy nap kivételével – gyermekeivel együtt – maga is részese volt a Bodrog megtisztításának. Mint elmondta, a PET Kupa szervezőinek legnagyobb érdeme, hogy az általuk szervezett programokon szórakozva szedik a hulladékot a résztvevők, ami így nemcsak hasznossá, de nagyon jó hangulatúvá is teszi a szemétszedést. Kiemelte azt is: a Bodrogról látszik igazán, milyen értékes a folyó mente és mennyi értéket rejt a vidék. Hozzáfűzte: bár a folyó most is nagyon szép és kiválóan alkalmas a kikapcsolódásra, de a turizmus szempontjából is előnyös, hogy minél tisztább legyen.

Ezt erősítette meg Kerekes Attila, Olaszliszka polgármestere. A település csapattal is részt vett a kupán, és véleménye szerint kiválóan helyt álltak. Mint elmondta, megdöbbent, hogy mennyi munkára lesz még szükség a Bodrog megtisztításához.

A Bodrogi PET Kupa előkészítői és szervezői, Gyalai-Korpos Miklós és Bódiszné Hajnal Aliz arról beszéltek, hogy mindenki nagyon segítette az előkészítői munkát, főleg Aros János, Sárospatak polgármestere állt az ügy mellé, aki egy napig szedte is a hulladékot. Mint elmondták, hamarosan Patakon szemléletformáló mintaprogramjuk indul a gyerekek körében.

Az I. Bodrogi PET Kupát az egyik hazai bank munkatársaiból álló ÖKOsaBB csapata nyerte. Hajójuk kapitánya, Eszik Áron elmondta: már a Tisza-tavon megrendezett hulladékgyűjtésben is részt vettek, az ott tapasztaltak miatt döntöttek úgy, hogy a Bodrogra is eljönnek.

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában