Választás

2020.09.15. 15:00

Öten szállhatnak ringbe a képviselői mandátumért

A jelöltállítást követően öten indulhatnak a mandátumért, egy jelöltet nem jogerősen elutasítottak.

20200216 Dunaújváros Időközi országgyűlési képviselő választást rendeztek Dunaújvárosban - a dunaújvárosi 1. számú választó körzetben Fotó: Zsedrovits Enikő ZSE Dunaújvárosi Hírlap

Forrás: MW

Fotó: Zsedrovits Enikő

Megyénk 6. számú, tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületében október 11-én tartanak időközi választást, a helyi voksolók a júliusban motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc országgyűlési képviselő utódjáról dönthetnek. A kampány augusztus 22-én kezdődött, a jelölteket szeptember 4-én 16 óráig lehetett bejelenteni. Azóta öt jelölt esetében hivatalosan jogerőre emelkedett a jelöltség, egy apisránst, a függetlenként induló Medve István jelentkezését – egyelőre nem jogerősen – elutasította a választási bizottság.

Az bizonyos azonban, hogy hivatalosan jelöltté vált Bíró László a Párbeszéd, az MSZP, a DK, a Momentum és az LMP támogatásával, dr. Koncz Zsófia, a Fidesz és a KDNP jelöltje és Sóváriné Bukta Erika a Demokrata Párt színeiben. Függetlenként jegyezték be továbbá Tóth Ádámot és Váradi Gábort.

Az október 11-i szavazáson a választókerület erre jogosult állampolgárai reggel 6 és este 7 óra között élhetnek majd törvény adta lehetőségükkel.

(A borítóképen: Megyénk 6-os számú országgyűlési választókörzetében október 11-én járulhatnak az urnákhoz a szavazásra jogosult polgárok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában