történelmi túra

2020.09.05. 15:00

Lovas zarándokok Diósgyőrben

A Diósgyőri várhoz érkezett szerda délután a „Szög nyomában” történelmi túra.

Detzky Anna

Fotó: Kozma István

A Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző Egyesületének lovasai számára a 29 kilométer rövid távnak számított, amit szerdán tettek meg lóháton Nagyvisnyótól a Diósgyőri várig. A Szent László-zarándok­út 750 kilométerén két hét alatt, vasárnapig haladnak végig díszviseletben. Egyikük, Vajda Márk, önkéntes missziót teljesít, a középkor óta ő az első lovag, aki teljes páncélban lovagol az úton. A végállomáson átadják a magukkal vitt őrlángot. Az esemény a Regnum Fest történelmi rendezvénysorozat részeként valósul meg, amely a középkori Magyar Királyság fénykorát mutatja be. A lovastúra résztvevőit Novák Irén a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője és a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend tagjai köszöntötték Diósgyőrben.

A várak mentén vezet

– Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a Szent László gyalogos zarándokútra, amely évszázadokon keresztül vezetett a király feltételezett sírhelyéről, Somogyvárról Nagyváradra. Végighalad az észak-magyarországi várak mentén – mondta Csepin Péter, az egyesület elnöke. – Emellett az elfeledett, de mindenkor a haza szolgálatában álló magyar katonalónak állítunk emléket. A lovastúra Szent László Szög nevű lováról kapta a nevét. Az elnevezés a ló barna színére és szögszerű sörényére utal. A viseletünk pedig 16. századi posztó, amely korabeli szabásminták alapján készült. Időjárási viszontagságokkal kellett megküzdeniük a hosszú úton.

– Eddig 670 kilométert tettünk meg, és Tokaj, majd a szabolcsi földvár a következő úti célunk. A vihar miatt néhol kidőlt fákat kerülgettünk. A Pilis előtt belekerültünk egy szupercellába, a hőség is kihívást jelentett. A Bükkben szintén több farönkön emeltük át a kocsinkat, és hatalmas sárban jöttünk. Ma azért, hogy időben ideérjünk, viszonylag keveset mentünk, Dédestapolcsány irányából érkeztünk. Hosszabb távok esetén, napszállta előtt egy órával mindig olyan területet keresünk, ahol a lovak legalább 7-8 órát tudnak legelni, és megitathatjuk őket. Szabad ég alatt is elalszunk az állatainkkal. A lovaink közül némelyik az El Caminón is járt már Spanyolországban – emelte ki az egyesület elnöke.

(A borítóképen: A lovasportyázók a Diósgyőri várnál)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában