fűtőmű projekt

2020.09.03. 17:30

Egymilliárd forintnál többet remélnek a volt fűtőműért

Tizenegy éve megvásárolta, most újra eladná a volt egyetemi hőközpont épületét a miskolci önkormányzat.

Szaniszló Bálint

Fotó: Bujdos Tibor

Az egykor az egyetem hőellátásáról gondoskodó fűtőmű épületét és a hozzátartozó mintegy 10 ezer négyzetméteres ingatlant 2009-ben vásárolta meg Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata azzal az elképzeléssel, hogy közösségi célra hasznosítja.

Még ugyanabban az esztendőben – Káli Sándor polgármestersége idején – 1 milliárd 680 millió forint támogatást nyert el a város a TIOP Agora Pólus pályázatán az épület közösségi központtá történő átalakítására, közkeletű nevén a fűtőműprojektre. A tervek szerint ott alakították volna ki a Science Múzeumot és a Művészeti Központot.

Felmondott szerződés

A projekt teljesítése éveken át húzódott, míg 2015. augusztus 18-án dr. Kriza Ákos akkori polgármester felmondta a szerződést, azaz elállt a projekt befejezésétől.

A szerződés felbontása nyomán Miskolcnak 1,035 milliárd forintot kellett visszafizetnie, valamint nem ismert összegű büntetőkamatot is kellett teljesítenie. Az akkori érvek szerint még így is jobban járt az önkormányzat, hiszen, ha megépül a múzeum, akkor a fenntartási költségek sokkal nagyobb terhet jelentettek volna számára.

Feljelentést tettek

A szerződés felbontásával párhuzamosan dr. Kriza Ákos polgármester súlyos pénzügyi szabálytalanságokra hivatkozva feljelentést tett a fűtőműprojekt kapcsán. A nyomozást – mivel a költségvetést is érintő pénzről van szó – a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűn­ügyi Igazgatósága végezte.

A hosszas eljárás nyomán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tavaly nyáron emelt vádat 8 vádlott ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésének bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt.

Az ügyészség vádirata szerint az épület komplett kivitelezési munkálatainak elvégzését 2009-ben egy helyi cég kezdte meg, ami saját embereivel és alvállalkozókkal is dolgoztatott. A tényleges munkálatok 2011-ben kiviteli terv hiányában kezdődtek meg, így a már teljesített, de le nem igazolható munkavégzés és a pénzügyi ütemterv között jelentős eltérés mutatkozott.

A vádirat szerint az ügy vádlottjai annak érdekében, hogy minél hamarabb hozzájussanak a lehívható támogatáshoz, nem jelezték a nagyfokú eltéréseket a kivitelezett munka és a tenderterv között, fiktív anyagbeszerzésekről szóló megállapodásokat kötöttek, majd valótlan tartalmú tárolási, raktározási nyilatkozatokat és részteljesítési igazolásokat bocsátottak ki, mindezekhez pedig szintén valótlan számlákat használtak fel.

Az ügyben érintett nyolc vádlott között szerepelnek a projektmenedzsereken túl a komplett kivitelezésért felelős cég vezetői, a műszaki ellenőrzési feladatok elvégzéséért felelős személy és a kivitelezésben segítő alvállalkozók is. Az ügy ma már a Miskolci Törvényszék előtt van, állásáról egyelőre nincs információnk.

Hasznosítani kellene

A jelenlegi miskolci városvezetés ezt a helyzetet örökölte meg. Többszöri érdeklődésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy tárgyalások folynak a komplexum további sorsáról.

Az egykor közösségi térnek elképzelt épület jelenleg szerkezetkész állapotban van, külső szigetelése, a nyílászárók cseréje megtörtént. A tervezett bővítmények, a határoló és közbenső tartófalak, a szintosztó födémek, a lépcsők, a liftaknák elkészültek. Az épület esztendők óta konzervált állapotban, üresen áll.

Megszavazták az eladását

A miskolci közgyűlés augusztus 28-i ülésén végül azt a döntést hozta az önkormányzat, hogy értékesítik az ingatlant. A nemzeti vagyonról rendelkező jogszabályok értelmében csak versenyeztetéssel, az összességében előnyösebb ajánlatot tevő pályázó részére adható el az ingatlan.

A Miskolc Holding Zrt. által elvégzett értékbecslés bruttó 1,1 milliárd forintban határozta meg a komplexum forgalmi értékét. Mivel 25 millió forint egyedi bruttó érték felett a közgyűlésnek kell döntenie, ezért került az ügylet a képviselők asztalára, akik igent mondtak. Egyébként a magyar állam elővásárlási joggal rendelkezik.

Úgy tudjuk, a Miskolci Egyetem is szemet vetett az ingatlanra, azaz lehetséges, hogy visszajut eredeti tulajdonosához az egykori fűtőmű. Egy állami kezdeményezésű projekt révén úgynevezett science-parkokat alakítanának, ki és az egyik helyszín Miskolcon lenne. Erre lenne alkalmas az ingatlan.

Kapcsolódó cikkek:

(A borítóképen: Ma üresen áll a külsőleg már felújított épület)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában