átadás

2020.09.10. 10:00

Diakónia-központ minden korosztálynak

Az összefogás mintapéldája a most átadott, református multifunkciós épület.

Horváth Imre

Fotó: Tamás István

Több funkciója is van a napokban átadott Menedék Református Diakónia Központnak Bódvaszilason. A többek között Biztos Kezdet Gyerekháznak, tanodának, ökoturisztikai központnak is helyet adó épület megszületése jó példája annak, hogy összefogással, akarattal és hittel sok mindent el lehet érni.

Közös terv

– A Magyarországi Református Egyházzal közös tervünk volt a diakónia-központ, amelyet közösen is működtetünk – mondta az Északnak Meleg Attila református lelkész, aki a motorja volt a projektnek. – A Biztos Kezdet Gyerekház és a tanoda mellett itt hitéleti tevékenységet is folytatunk majd. A gyerekház három év alatti gyermekeket és szüleiket várja, a tanoda pedig az iskoláskorú gyerekeket segíti, de az időseknek is szervezünk programokat a központban. Emellett egy tizenöt fő befogadására alkalmas szálláshely is működik benne, amelynek kialakítását nem csak az indokolta, hogy Bódvaszilast is érinti az Országos Kéktúra útvonala. Révész Máriusz kormánybiztos úr támogatásával egy református zöld túravonal is megszületett a Bódva völgyében, amelyen a teremtett világ csodáira szeretnénk ráirányítani az emberek figyelmét – tette hozzá Meleg Attila.

Az épület több év alatt nyerte el a végső formáját, amelyhez pályázatokat is tudtak nyerni, de egyéb támogatásoknak is köszönhető, hogy a diakónia-központ megnyílhatott. Így például a Magyarországi Református Egyház mellett Balogh Zoltán korábbi miniszter is személyesen támogatta az elkészültét. A szalagátvágásnál jelen is volt Balogh Zoltán, ahogy Révész Máriusz is.

(A borítóképen: A szalagátvágás ünnepélyes pillanata)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában