toborzás

2020.09.10. 08:00

Diákoknak segítő hallgatók

Mentorokat toboroznak a Miskolci Egyetemen a Tanítsunk Magyarországért program keretei között.

Apagyi Beáta

Fotó: Vajda János

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Központ, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának közreműködésével a Tanítsunk Magyarországért egyetemi mentorprogramhoz kapcsolódóan a Miskolci Egyetem egész héten toborzást tart, ahol tiszteletét tette Horváth Zita,

a Miskolci Egyetem rektora, György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is.

Játékos fejlesztés

A Tanítsunk Magyarországért program elsősorban a hátrányos helyzetű iskolákban segíti a hetedik-nyolcadik osztályos gyerekek biztos haladását a tanulásban. Lénárt Anna, az egyetem angol–magyar szakos hallgatója a program indulásától szerves részét képezi a mentorközösségnek. – Az egyik csoporttársamon keresztül értesültem a programról, és úgy döntöttünk, hogy együtt belevágunk. Mondanom sem kell, nem bántuk meg. Számomra ez a negyedik félév, amit a programban töltök Ongán. Pontosan látszik, hogy mennyit számít a gyermekek számára az, hogy jelen vagyunk a mindennapjaikban, és kicsit kimozdítjuk őket a szokásos iskolai rendből, játékosan fejlesztve a kompetenciáikat – mondta.

– Ahhoz, hogy valaki biztosan jó mentorrá váljon, szükséges elvégezni az első TM – Tanítsunk Magyarországért – kurzust. Félév elején a hallgató felveszi a kurzust, négy alkalommal négy tömbösített blokkon kell részt vennie, amelyek különböző szempontok alapján készítik fel a „terepre”. Ha alkalmasnak találják a mentorálásra, egynapos tábor keretei között találkozik, ismerkedik meg a gyerekekkel.

– Heti hat órát vagyok a saját mentoráltjaimmal, ezen túl szoktunk járni az adott iskola rendezvényeire is, illetve iskolán kívüli programokat is szervezünk számukra. Jelenleg több mint hatvan mentortársam van, és most toborzunk új érdeklődőket, akik elindulhatnak a következő felkészítőn – mesélte az Északnak Anna.

(A borítóképen: Mentorokat keresnek a programhoz)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában