koronavírus

2020.09.06. 11:00

Az orvosi szervezet fellép a vírustagadók ellen

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben álláspontjukat fejtik ki a vírustagadókkal kapcsolatban.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A MOK Elnöksége a Területi Szervezetek vezetőinek döntő többsége által aláírt állásfoglalással összhangban elhatárolódik az utóbbi hetekben mind nagyobb publicitást elérő vírus-szkeptikus vagy egyenesen vírustagadó csoportoktól. Vagyis a vírus veszélyeit és a vele szembeni védekezés fontosságát megkérdőjelező csoportoktól, az azokat vezető orvosoktól, gyógyszerészektől és egyéb önjelölt igazságosztóktól.

A szakmai testületnek alapvetően nem tartozik feladatai közé az összeesküvés elméletek cáfolata, normális körülmények között a szólásszabadságba mindenféle tudománytalan badarság terjesztése belefér – állítja a szervezet. Mivel ezúttal a hangadók közé tartozik a MOK egyik vezető tisztségviselője és a terjesztett tanaik a járvány elleni védekezés hatékonyságát veszélyeztetik, ezért nem tudják szó nélkül hagyni. Hangsúlyozzák, hogy a MOK vezetése elhatárolódik az „Orvosok a tisztánlátásért” Egyesület vezető tagja által a COVID-19 pandémia kapcsán tett kijelentésektől.

Hasonló módon elhatárolódnak az összeesküvés-elméletektől, melyek a jelen koronavírus okozta járványveszélyt a média és különböző kormányok, illetve egyéb „háttérhatalmak” okozta hisztériának állítják be. Tagadják a távolságtartás és a maszkviselés tudományosan sokszorosan megalapozott fontosságát a vírus terjedésének lassításában, valamint általános oltásellenes attitűdöt is közvetítenek.

A MOK azt állítja, hogy a járványügyi intézkedések megkérdőjelezhető pontjaival kapcsolatos saját javaslataikat mindenkor eljuttatták a döntéshozóknak. Határozott véleményünk ugyanakkor, hogy bármely nagy arányú fenyegető egészségügyi veszélyhelyzet kezelése csak a megfelelő hivatali szerv által, a rendelkezésre álló tudományos információkra alapozott racionális döntéshozatalt követően, szervezetten lehet eredményes. Céljuk a fenti szervek, így a Tisztiorvosi Szolgálat megerősítése és adekvát működésének segítése. A COVID-19 probléma kezelésének orvosszakmai és ellátásszervezési kérdéseiről szóló vitának természetesen van helye, de ez nem vezethet a közvélemény megtévesztéséhez, a tudományos evidenciákkal alátámasztott kockázatok lekicsinyléséhez, az oltásokba vetett közbizalom megingatásához – fogalmaztak.

Az, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban is ilyen kevés emberáldozattal vészelte át a COVID-19 első hullámát, az időben meghozott korlátozó intézkedéseknek és a magyar emberek (akkor) példás szabálykövető magatartásának volt köszönhető. Az orvosi hivatással, az emberi élet védelmével ellentétes minden olyan törekvés és megnyilatkozás, amely az egyéni védekezés feleslegességét hangsúlyozza, és ezzel esélyt ad annak, hogy a második hullám nagyságrenddel több honfitársunk életét követelje – fejtették ki levelükben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában