rendezvények

2020.09.24. 18:30

Aktívan tesznek a közösségért

Fontosnak tartja a település vezetősége hagyományaik ápolását, kulturális életük fellendítését.

Apagyi Beáta

Forrás: Olvasónk

Nagybarca képviselő-testülete célul tűzte ki, hogy a település lakói részére évente több alkalommal olyan közösségi rendezvényeket szervez, ahol minden lakos megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő programokat.

– A célkitűzés után megszervezett rendezvények közül kiemelném a falukarácsonyt, amelynek a művelődési házban biztosítottunk helyet, illetve a falunapot, amely jelentős esemény volt a település életében. A koronavírus-járvány alatt bevezetett korlátozásokat figyelembe véve, fokozott felügyelet mellett ugyan, de újra találkozhattak az itt élők – kezdte gondolatait a témával kapcsolatban Csikász Orsolya alpolgármester. – Ha közösségről és kultúráról beszélünk, akkor mindenképp érdemes megemlítenem a Tollas Tibor Emlékházban lévő pezsgő közösségi életet. Rendszeresek a kiállítások a helyi és környékbeli „alkotók” munkáiból, ezzel is lehetőséget teremtve a bemutatkozásra, valamint a kézműves-foglalkozások, hagyományőrző rendezvények, melyekkel öregbíthetjük Nagybarca hírnevét és bevonhatjuk a helyi érdeklődőket, felnőtteket, gyerekeket egyaránt – folytatta.

Jövőbeni tervek

– Fontos számunkra, hogy 2018-ban a településünkön civil szervezetként működő Kecskési Tollas Tibor Emlékére Alapítvány lehetőséget kapott a Lakitelek Népfőiskolától, hogy részese legyen a „Kárpát-medencei Népfőiskola Hálózat kiépítése” folyamatnak. Ennek köszönhetően létrejött a „Bán-völgye Népfőiskola Tagozat”, amelynek köszönhetően alakíthattunk ki szoros kapcsolatokat más szervezetekkel, településekkel. Novemberben sem fogunk tétlenkedni, terveink szerint – ha az egészségügyi helyzet engedi – megszervezzük a 24. Tollas Tibor Versmondó Találkozót, amely megyei és regionális szinten értékmegőrző és értékteremtő program.

A találkozó napján emléktáblát fog avatni Tollas Tibor költő (1920–2020) emlékére Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola elnöke, az Országgyűlés alelnöke. Mivel a rendezvény közösségfejlesztő, így minden verskedvelő számára nyitott, igyekszünk a korosztályok közötti hidakat építeni. A továbbiakban is az a célunk, hogy Nagybarca lakói jól érezzék magukat településünkön, alakuljanak olyan közösségek, melyek a lakosság igényei szerint jöttek vagy épp jönnek létre a jövőben – tette hozzá.

Nehezítő tényezők

– A kulturális élet mellett településünkön több beruházás folyik: rövidesen befejeződik az óvodánk épületének felújítása, megkezdődik a termelői piac építése, nyertes minibölcsőde-pályázattal rendelkezünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a terveket felboríthatja, módosíthatja a koronavírus-járvány második hulláma, a fertőzött betegek számának megemelkedése. A kormány által előírt rendelkezések betartásával fokozott vírushelyzet esetén is szeretnénk megtartani a Tollas Tibor születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést, Le­zsák Sándor együttműködését, támogatását kérve. Erre pályázatot is nyújtottunk be

a Magyar falu program keretein belül – várjuk a pozitív elbírálását. Ha a járványhelyzet fokozódik, a nagyobb létszámú eseményeket el kell majd halasztanunk, későbbi időpontra kell betervezni azokat. Szűk körben is, kis létszámú rendezvényeken szeretnénk aktívan tevékenykedni, emellett kitölteni az űrt a Falu Tv adásainak növelésével, illetve a Nagy Barzcai Lámpás faluújság további számainak kiadásával. Továbbra is célunk a lakosság széles körű bevonása a település kulturális életébe – osztotta meg az Északkal Csikász Orsolya.

(A borítóképen: Kézműves-foglalkozás felnőtteknek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában