Választás 1990

2020.09.30. 13:30

A fiataloknak is van véleményük

Fontos a választás a fiatalabb generáció képviselői számára is, a megkérdezettek rendszeresen voksolnak.

Apagyi Beáta

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

Harminc éve, 1990 szeptember 30-án tartották Magyarországon az első szabad önkormányzati választást. Bár a megkérdezett fiatalok ezen még nem vehették részt, azóta már többször is voksoltak, hiszen fontosnak tartják azoknak a személyeknek a korrekt megválasztását, akik kezükbe tartják jövőjüknek alakulását.

Reakciók

Noémi fontosnak tartja a választásokat. – Kell, hogy legyen beleszólásunk a jövőnkbe, kifejezetten örülök annak, hogy a felsőbb vezetőség mindenki véleményére számít. A települések irányítói felelősek a fejlődés elősegítéséért, azért, hogy az ott élők helyzetét fokozatosan javítsák. A választásokat – szinte minden alkalommal – a saját voksommal is támogatom. Előtte egy nagyobb kutatást végzek, minden jelöltre rákeresek az interneten, vagy ha kapunk szórólapot a jelölt munkásságáról, azokat elolvasom és igyekszem megfontoltan dönteni – mondta Noémi.

Daniel véleménye szerint a demokratikus folyamatban helye van a rendszeres választásoknak, szükséges, hogy azokon az arra jogosultak részt is vegyenek. – A képviselőink által meghozott döntések nem fölöttünk születnek, hanem értünk. A mi életünkről, az önkormányzati választást tekintve pedig a mi városainkról van szó. Lehet olyan eset, hogy valakinek mindegy milyen irányba viszik a vezetők a települést, de én nem tartom magam ilyennek. Eddig minden szavazáson részt vettem 18 éves korom óta. Előtte is követtem a politika fejleményeit, nem véletlenül vagyok részben politológus hallgató – jegyezte meg Daniel.

Információszerzés

– Utána szoktam nézni a jelölteknek, nekem nem elég egy párt vagy szervezet logóját látnom a neve mellett. Ebben a „kutatómunkában” a média van segítségemre, de mindig fontos mérlegelni, hogy milyen érdekeket képvisel az adott médium. A legjobb több helyről tájékozódni, több irányból. A 2018-as országgyűlési választásokon hallathattam először hangomat a politikában. Egy olyan élmény volt, mely szerintem érzelmileg is legitimizálta az eredményeket, és éreztette, hogy számít a véleményem – tette hozzá a fiatal egyetemista

Réka szerint a szavazásnak lenne értelme, ha a végeredmény nem lenne emberek kénye-kedve szerint módosítva, a szavazatok nem lennének megvásárolhatók egy zsák krumpliért. – Drasztikus gondolat ez, tudom, de számtalan példát láttunk már erre. Értelmiségi fiatalnak tartom magam, de még így is nehéz eligazodni a rendszerben. Sok esetben ennek köszönhetően lehet megvezetni az embereket, azokat, akik nem tudnak, vagy épp nem akarnak több helyről tájékozódni – osztotta meg véleményét Réka.

 

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában