sajtüzem

2020.08.01. 17:30

Világhírnév előtt áll a mezőcsáti Kis-Hortobágy Major kézműves sajtja

Két év alatt kétszer annyira emelkedett a megváltozott munka­képességű dolgozók száma a Magyar Vöröskereszt szociális farmján Mezőcsáton.

Nyikes Zita

Forrás: MAGYAR VÖRÖSKERESZT

Fotó:

Tárgyalás folyik arról, hogy a Kis-Hortobágy Major termékei egy hazai áruházlánc polcaira kerülnek. A Magyar Vöröskereszt egyedülálló szociális farmja Mezőcsáton működik, és a Vöröskereszt megyei szervezete működteti. De a mezőcsáti szociális farm sikertörténetéről hamarosan közel kétszáz országban is olvashatnak.

Ki korán kel…

A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete által működtetett szociális vállalkozás sajtja és a sajtkészítés módja, folyamata versenybe száll, hogy szerepelhessen a Nemzetközi Vöröskereszt lapjában, amely az élelmezés világnapján, októberben jelenik meg.

A pályázati anyagot készítették elő éppen, amikor meglátogattuk a farmot.

A Nemzetközi Vöröskereszt lapja évente egyszer jelenik meg nyomtatott formában. A magazin humanitárius akciókat mutat gondolatébresztő és szívmelengető történetekkel. A látogatást az állattartó telepen kezdjük, ahol a kecskékkel találkozunk. A kecsketej fontos alapanyaga a Kis-Hortobágy Major sajtjainak. Tavasztól őszig akár naponta ötven liter kecsketejet is fejnek, és abból mintegy öt kilogramm kecskesajt készül. Marika néni mutatja körbe a tanyát. Ahogy meséli, reggel fél hétkor kezd, és gyakran marad késő délutánig. A reggel azért meghatározó, mert akkor rövid idő alatt sok mindent kell elvégeznie. A fejés is tipikusan reggeli tevékenység.

Végigjárjuk az épületeket, amiket a farm – major, tanya, mikor ki hogy emlegeti a látogatásunk során – dolgozói építettek. A fejésre gépeket használnak. Az állat tőgyét fejés után gondosan fertőtlenítik, és már mehet is ki az ólból a szabadba. Kiskecskék is születtek idén is. Kettőt az új szaporulatból ki is szúrunk a nyájból. Marika néni említi, hogy már több állatot segített a világra. Meséli, hogy volt olyan szülés a tanyán, hogy alig ért haza, már indult vissza, mert ellett az állat, és nem hagyta egyedül. Etetni kell, takarítani, vizet adni az állatoknak – és ez már két éve Marika néni feladata is. Büszkén mutatják a régi vályogból épült parasztház előkertjében a konyhakertet: krumpli, zöldbab, sárgarépa, paradicsom is nő benne. De ültettek marharépát is, mert azt a nyulak szeretik.

Nyúl is van a tanyán, és fürjeket is vásároltak. Nagy sikere van a fürjtojásnak: 30 biztosan van egy nap, de az sem ritka, ha 60-at gyűjtenek be. A mezőcsátiak is megveszik a fürjtojást, de árulják Miskolcon is, a Miskolci Termelői Napon rendszeresen.

Buli a kecskékkel

– Helyben van, jó munkahely. Szeretem csinálni! – sorolja a közel hatvanéves hölgy, akinek már dédunokája is van. A konyhakertet nézve pedig arra a megállapításra jut, hogy – Jövőre több eszünk lesz!

Miért? – kérdezünk rá, és megtudjuk, hogy az ültetendők kiválasztására gondolt. Hogy mit és mennyit ültetnek majd, hogy jobban kihasználják a termőhelyet.

Az állattartó telep egyik épületében a Magyar Szociális Farm Szövetség által kiadott Szociális Farm tanúsító védjegyéről szóló értesítést látjuk. De ki van rakva a falra az egyik szomszéd kisfiú, a kilencéves István rajza is, aki rendszeres látogatója a farmnak. Egyszer azt kérte, hogy a születésnapi bulijába a kecskék is mindenképpen menjenek majd át. Ehelyett azt javasolták a Vöröskereszt munkatársai, hogy inkább István hozzá át a barátait, és együtt nézzék meg a majort.

Marika néni nem egyedül dolgozik a farmon. Négy-négy órás műszakban dolgoznak náluk megváltozott munkaképességűek. Jó a kapcsolatuk a mezőcsáti Fogyatékosok Nappali Ellátó Intézetével is, ahonnan négyen járnak dolgozni az állattartó telepre. A megváltozott munkaképességűek részt vesznek az etetésben, az abrakolásban, a fejésben, a takarításban. Gyakran kérdezik, hogy mit kell segíteni, mondja Marika néni, aki folyamatosan és lelkesen avat be minden apró részletbe.

Láncreakció

– A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete 2018-ban alapította a szociális farmot Mezőcsáton, ami 2019-ben kezdte meg a termelést.

A Kis-Hortobágy nevet azért választottuk, mert Mezőcsát a Kis-Hortobágyon, vagy ismertebb nevén a Borsodi-mezőségben található – meséli a kezdetekről Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei vezetője. – A szociális farm lényege, hogy megváltozott munkaképességű emberek segédkeznek a kecsketartásban és a sajtkészítésben. Ezen a vidéken az állattartás és a háztáji portékák készítése az emberek zsigeri tudása. Így a legízletesebb háztáji portékákat tudjuk kínálni a vásárlóknak. Akik egyre többen vannak, és sok a visszatérő köztük. A társadalmi vállalkozás egy új formája a segítségnyújtásnak, amelynek célja, hogy segítsünk azoknak, akik eddig segélyből, járadékból éltek. Jó úton haladunk, munkavállalóink száma megduplázódott az induláshoz képest. Bízunk benne, hogy hamarosan egy nagy hazai áruházláncban is kaphatóak lesznek a Kis-Hortobágy Major sajtjai, ami jelentős lépés lehet.

A szociális farm alapja az a mintaprojekt, amelyet a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete hozott létre egy EFOP-pályázat segítségével a szociális gazdaság erősítése és a leghátrányosabb helyzetű csoportok elhelyezkedése érdekében. A Kis-Hortobágy Major kialakítását és működtetését a magyar állam és az Európai Unió közel 50 millió forint pályázati összeggel támogatta, és további – mintegy – 30 millió forinttal járult hozzá a fejlesztéshez a tulajdonos, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete. Akkor tíz megváltozott képességű munkavállalójuk volt, idén, a második évben közel húszan vannak. Gyarapodott az állatállomány, bővült a portfólió, és egyre népszerűbbek a sajtjaik.

Kecsketejből sajt

A sajtüzemben öten dolgoznak. Molnárné Tünde második éve vezeti az üzemet.

A kecsketej mellett tehéntejet is feldolgoznak, de azt vásárolják a szomszédos településről, Gelejből. Ősszel naponta kétszáz liter tehéntej érkezik, abból mintegy húsz kilogramm sajt készül.

A legmagasabb, nemzetközileg elfogadott élelmiszer-biztonsági módszer szerint készülnek a termékek. Látogatásunk során mi is a munkafázis egymás utáni rendje szerint járjuk végig az üzemet. Tünde elmondja, hogy az üzemükben hat órát vesz igénybe, mire a sajt elkészül. A bevizsgált, szűrt tejet plusz hat Celsius-fokon tárolják. A sajtkádban pasztőrözik 65 fokon, kultúrázzák és oltják. Az oltás után a masszának ki kell állnia az úgynevezett tenyérpróbát, ami azt jelenti, hogy nem ragadhat a tenyérhez. Úgy kell ezt elképzelni, mintha nyers sertésmájat fogna az ember, magyarázza. Az oltott szilárd anyagot felaprítják, összetörik, leszedik a savót. Ekkor a tej már grízszem nagyságú szilárd anyag. Megtudjuk, hogy kétszáz liter tejből körülbelül száz liter savót szednek le. A sajtokat formába teszik, nem préselik, de folyamatosan forgatják. Készítenek natúr sajtot, de van snidlinges, lilahagymás, fokhagymás, négy fűszeres, medvehagymás és füstölt sajtjuk is.

A sólé nagy titok – abban szívja meg magát a sajt Mezőcsáton.

Az pedig nyílt titok, hogy a termékeikben sem tartósítószer, sem színezék nincs.

Lapszemle

Tünde büszkén mutatja, hogy van joghurtjuk, kefirjük, parenyica sajtjuk is, amelyen sokat kísérleteztek. Házi vajuk is lesz hamarosan. A trappista sajtnak pedig már megvan a táp­anyagérték-vizsgálata, de a tartóssági vizsgálatot még el kell végezni, mielőtt gyártani kezdenék.

A Kis-Hortobágy Major termékeit egyre jobban ismerik nemcsak Mezőcsáton – ahol van egy kis mintabolthoz hasonlító átvevőpontjuk –, de Miskolcon vagy a régióban is.

És a termék neve és sikere hamarosan eljuthat közel kétszáz országba a világon, miután a történet, a készítés folyamata, valamint egy viszonylag könnyen elkészíthető, kecskesajtos tölteléket tartalmazó, omlós sós sütemény fotója és receptje versenybe száll azon a pályázaton, amelyen a kiválasztottak bemutatkozhatnak a Nemzetközi Vöröskereszt évente egyszer megjelenő nyomtatott magazinjában.

Tünde először „ízlelgette” a kecskesajtos receptet, de végül azt mondta: addig sütjük, amíg jó nem lesz!

(A borítóképen: A kecskéktől a „tenyérnyi egészségig”)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában