Augusztus 20.

2020.08.20. 14:00

Több helyszínen is ünnepelnek Miskolcon

Zászlófelvonással indultak az augusztus 20-i ünnepségek Miskolcon a népkerti országzászlónál.

Pap Gyula

Fotó: Ádám János

A program során a Városházától az önkormányzati képviselők részvételével ünnepi menet indult az aratókoszorúval a Szent István térre, ahol beszédet mondott Veres Pál, Miskolc polgármestere, majd a történelmi egyházak képviselői megszentelték és megáldották az új kenyeret. A polgármester beszédében kitért az államalapító Szent István történelmi szerepére.

Jelezte: hosszú idő után – a járványhelyzet kezdetétől – ez az első olyan közös ünnep, amelyen együtt vehetnek részt a város lakói, akik a nehéz körülmények között is bizonyították az összefogás erejét. Szent István megteremtette azt az értékrendet, amely biztosította a magyar állam fennmaradását ezer esztendőn át, ezt kell tovább vinnünk – hangsúlyozta a szónok. Az ünnepi műsorban közreműködött a Forrás Kamarakórus. A Szent István téri délelőtti rendezvényeket a Számadó Zenekar koncertje zárta.

Ünnepi ülés

A program szerint Felsőhámorban megemlékezést és koszorúzást tartanak, ahol beszédet mond Varga Andrea alpolgármester. A Miskolci Nemzeti Színházban pedig ünnepi közgyűlés kezdődik, ahol átadják Miskolc város idei kitüntetettjeinek az immár hagyományos városi díjakat és elismeréseket.

A Városház téren, a Polgármesteri Hivatal és a Megyeháza közötti területen családi programok várják az érdeklődőket. A Zenebona Társulat lép fel, majd a Csodamalom Bábszínház produkciója következik, utánuk pedig a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar ad koncertet. A Szent István téren folytatódnak a programok a Miskolci Mazsorett Együttes fellépésével, majd a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes, később a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek műsora, végül pedig a Szinvavölgyi Néptáncműhely ünnepi műsora várja az érdeklődőket, közreműködik a Tényleg Zenekar.

A Szent István téren bárki vásárolhat nemzeti szalaggal átkötött, ünnepi kenyeret, délután pedig rétesvonat, tönkölykenyér sütés-dagasztás, népi játékok, népművészeti mesterség-bemutató és játszóház várja a családokat a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület vezetésével.A Városháza és a Megyeháza között, a Városháztéren pedig a Borka Játszópark várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában