Feltűnik egy ismerős arc

2020.08.24. 18:30

Miskolc és Debrecen kooperációja a klipben – videóval

Nem leszek már más címmel mutatta be legújabb számát a miskolci Before The Last együttes.

Forrás: youtube

A pop, rock és ska stílusban játszó zenekart a debreceni fellépéseken kívül más szál is köti a cívisvároshoz, hiszen jó kapcsolatot ápolnak a Kelet Brass Band és a Funbasstix tagjával, Kiss Péterrel, aki szerepet is kapott a múlt héten bemutatott klipben.

Az otthonukat mutatja be

„A szám igazából minket és azt a közeget, világot mutatja be, amelyben mi élünk. A klipet a zenekar szülővárosában, Miskolcon forgattuk, hiszen képi világban így tudtuk a leginkább átadni a Nem leszek más mondanivalóját” – osztotta meg gondolatait a Hajdú-Bihari Naplóval Kacsenyák Gábor „Kacsa”, a Before The Last frontembere.

Az énekes kifejtette: amikor az előkészületek alatt elhatározták, hogy a videóban nem csak az együttes fog szerepelni, egyértelmű volt, kit kérnek fel kooperációra. – Petivel és a két együttesével, a Kelet Brass Banddel és a Funbasstixszel is nagyon jó kapcsolatot ápolunk, így elsőként szóltunk neki és a párjának, hogy szerepeljenek a klipünkben – mondta Kacsa, hozzátéve, hogy reményeik szerint a közeljövőben Debrecenben is színpadra állhatnak az új szerzeményükkel.

Testvérzenekari kapcsolat

– A kapcsolatunk már korábbra visszanyúlik. Én a Kelet Brass Bandben dobolok, és a Before The Last tagja, Rónaszegi Miki kisegítő harsonásként csatlakozott ehhez a formációhoz. Általa ismertem meg a többieket, ez a kapcsolat pedig olyan jól alakult, hogy mi is jártunk hozzájuk, és ők is jártak hozzánk, Debrecenbe fellépni – mesélt a kapcsolatukról Kiss Péter. Mint megjegyezte, a Funbasstix hasonló stílusban játszik, mint a miskolci banda, így igazi testvérzenekari kapcsolat alakult ki közöttük.

– A forgatás gyorsan és akadálymentesen, nagyon jó hangulatban zajlott. A felvétel fáradalmait pedig Kacsa esti születésnapi buliján pihentük ki. Ez remek alkalom volt új kapcsolatok kötésére és természetesen a régiek ápolására, hiszen a távolság és az elmúlt időszak koronavírus okozta karanténhelyzete miatt erre korlátozott lehetőségeink voltak – osztotta meg a debreceni zenész.

Meglátása szerint a Before The Last nagyon jó, fiatalos számot adott közre, amely akár komoly ugródeszka is lehet a banda életében. – Bízom abban, hogy hamarosan megvalósul egy már régen tervben lévő Funbasstix és Before The Last produkció is – tekintett a jövőbe Kiss Péter.

Forrás: haon.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában