Tigrisek Nemzetközi Világnapja

2020.08.02. 19:30

Már a tigriskölykök is vadak

A fogságban élő tigrisek szokásai némileg eltérnek szabad társaikétól.

Detzky Anna

Fotó: Kozma István

A Tigrisek Nemzetközi Világnapja alkalmából a Miskolci Állatkert és Kultúrpark szerdán tematikus napot szervezett. A látogatók a két nővérrel Grusha és Maca szibériai tigrisekkel ismerkedhettek meg, természetesen csak tisztes távolságból.

– Talán még sokan emlékeznek rá, hogy állatkertünk egyik legnépszerűbb lakója volt hosszú időn keresztül Zénó a tigris, aki családjával élt nálunk. Amikor ők megöregedtek és elpusztultak, megürült a tigriskifutónk – számolt be az állatok sorsáról Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője. – 2017-ben, négyévesen kerültek a miskolci állatkertbe Budapestről a fogságban felnőtt nőstény tigrisek, mert szűkössé vált számukra a szüleikkel együtt élni.

Szeretik, ha van terük

A fiatal felnőtt állatok egy-másfél évesen saját területet keresnek maguknak, amikor ivaréretté válnak.

– A természetben egyik legritkábban előforduló tirgisalfaj képviselői a szibériai tigrisek, nagyjából egy-kétezer van belőlük az egész világon. Állatkertekben azonban annál kedveltebbek. A fogságban élő tigrisek territóriuma az állatkerti kifutóra korlátozódik, ahol illatanyagokkal, kaparásnyomokkal, hangjelzésekkel adják tudtára fajtársaiknak, hogy mekkora a területük. A természetben erdőségekben, magányosan mozgó ragadozók a rácsok között elviselik egymás közelségét. Viszont az nem jellemző rájuk, mint a házi macskákra, hogy például egymás mellé fekszenek. A gondozóikkal is hasonló a viszonyuk, egyedül az étel révén kötődnek hozzájuk. Már kölyök korukban is látható rajtuk, hogy vadak. Azon felül, hogy az anyjuk óvja őket, a kis tigrisek is védekeznek az avatatlan kezektől, de néhány hetesen még nem tudnak komoly sérüléseket okozni – magyarázta Veress Tamás.

(A borítóképen: A miskolci állatkertben is megemlékeztek a tigrisek napjáról)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában