elektronikai cikkek

2020.08.12. 17:00

Laptopot, mobilt, tabletet kaptak a gyerekek

A magyar szülők negyede vett új számítástechnikai eszközt a koronavírus-járvány idején.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A digitális oktatásra történő átállás nem csupán a tanulmányokra volt hatással, de az érintettek digitális térben való jártasságát is próbára tette, így a Budapest Bank legújabb kutatásában az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról kérdezte a magyar szülőket. A tanárok és diákok a mindennapokban már bevált kommunikációs csatornákon tartották a kapcsolatot, ebből pedig a szülők többsége szerint sok minden megmaradhat a jövőben is. A megkérdezettek negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért. A válaszadók fele többet használta az elektronikus fizetési megoldásokat, és közel ugyanennyien vélik úgy, hogy ez a járványhelyzet után is így marad.

Az új helyzetben a kapcsolattartáshoz több különböző csatornát használtak a tanárok és diákok: egymással elsősorban a Facebook Messenger (54 százalék), a Kréta (54 százalék), e-mail (54 százalék), valamint Facebook csoportok segítségével tartották a kapcsolatot. A járványhelyzet idején amúgy világszerte kiugróan népszerű Zoomot ebben az esetben csak a megkérdezettek 2 százaléka említette. A digitális kapcsolattartás úgy tűnik, sok esetben bevált, a szülők 43 százaléka a ugyanis úgy véli, hogy a legtöbb csatornát a jövőben is használni fogják az oktatásban, 44 százalékuk pedig arra számít, hogy legalább egy-kettő továbbra is megmarad majd.

A gyermekek 51 százaléka laptopot, 25 százaléka asztali számítógépet, 14 százalék mobilt, közel 10 százaléka pedig tabletet használt elsődlegesen a tanuláshoz. A másodlagos eszköz egyértelműen a mobiltelefon volt. A megkérdezettek negyedének kellett újat vennie: vagy mert vagy nem volt otthon, vagy ha volt is, nem elég, esetleg a meglévő már régi és elavult volt. A válaszadók többségének különböző kiegészítő eszközöket is be kellett szereznie: fej- vagy fülhallgatót, egeret, webkamerát, mikrofont vagy nyomtatót.

A termékekért a legtöbben készpénzzel fizettek az üzletben, de szintén sokan választották az átutalást, futárnál készpénzzel történő fizetést, valamint az online bankkártyás fizetést. Áruhitelt a megkérdezettek 2 százaléka üzletben, kicsit több, mint 1 százaléka online igényelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában